Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Több százezer utast érint a mozdonyvezetők sztrájkja

Reggel 6 és 8 óra között majdnem 300 ezer ember közlekedik vasúton, így legalább ennyi embert hátrányosan érint a mozdonyvezetők csütörtök reggelre hirdetett sztrájkja. A kétórás leállás ugyanakkor várhatóan egész napra felborítja a menetrendet.

Csütörtök reggel 6 órától 600 járat áll le két órára. Amelyeket éppen két állomás között ér a sztrájk kezdetének időpontja, annak mindenképpen el kell jutnia a következőre, a nyílt pályán egyetlen vonat sem maradhat, hiszen a vonatokat energiával kell ellátni, az utasoknak világítást és fűtést kell biztosítani.

A Mávinform sajtóügyeletese az InfoRádióban elmondta: a nemzetközi vonatok a határon vesztegelnek majd két órát.

Sigulinsziki Tibor elmondta azt is: az előre megváltott menetjegyek pluszköltség nélkül válthatók vissza az állomásokon. Az InterCity pótjegyeket azonban a késés miatt nem fizeti vissza a MÁV, hiszen az utasokat előre tájékoztatják a késésről.

A kétórás leállás várhatóan egész napra felborítja a menetrendet. Csütörtökön így késésekre, járatkimaradásokra, járatrövidülésekre kell számítani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×