Infostart.hu
eur:
392.25
usd:
340.91
bux:
122255.73
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Civil Jogász Bizottság: feljelentés rendőrök ellen

Büntetőfeljelentést tesz a Civil Jogász Bizottság az úgynevezett Papp-jelentés alapján nevesített rendőri vezetők ellen, akik hibáztak a tavaly október 23-ai tömegoszlatás során - közölte Völgyesi Miklós, a szervezet társelnöke.

Elnöktársa, Morvai Krisztina hozzátette: az idén magyar és nemzetközi segítséggel megfigyelő szolgálatot indítanak, hogy ne fordulhassanak elő a tavalyi ünnep idején történtekhez hasonló események.

Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője azt kérte, hogy szüntessék meg az összes, tavaly október 23. után indított eljárást, és kapjanak kártérítést az eljárás alá vontak.

A Civil Jogász Bizottság négy civil történetével illusztrálta a tavaly őszi események rendőrségi kezelésének és az utólagos eljárásoknak problémás voltát. Álláspontjuk szerint a hatóságok elfogultak az áldozatokkal szemben.

Morvai Krisztina két vádlott esetét ismertette. Egy fiatal férfit megvertek, egy nőt nyakon lőttek egy éve a rendőrök.

Mindketten máig testi és lelki sérülésektől szenvednek - idézte fel történetüket a Civil Jogász Bizottság társelnöke.

A másik két ember egyikét, egy 57 kilós nőt négy rendőr bántalmazásával vádolják, egy férfit pedig kődobálással gyanúsítanak.

Morvai Krisztina elmondta: a sérültek peren kívüli egyezségben szeretnének kártérítést kiharcolni a rendőrségtől, hogy megkíméljék az áldozatokat a több éves bírósági procedúrától.

A gyanúsítottak ellen folyó eljárásokat koncepciósnak nevezte, amelyekben sérül az ártatlanság vélelme.

A hatóságok ugyanis a terhelteket kötelezik, hogy bizonyítsák ártatlanságukat, szemben az alkotmányos alapjogra, ami a vádló bizonyítási kényszerét írja elő.

Morvai Krisztina közölte: azt várják, hogy a legfőbb ügyész ismét áttekintse ezeket az ügyeket.

A gyanúsítottak védelmét vállaló Nemzeti Jogvédő Alapítvány részéről Gaudi Nagy Tamás elmondta: 70 olyan ember képviseletét látták-látják el, akiket indokolatlanul vádoltak, és bár több esetben sikerült elismertetniük ez, kárpótlást még senki nem kapott.

Az ügyvéd szerint a hatósági túlkapások vizsgálatánál a rendőrség és az ügyészség is "enerváltnak" mutatkozik, ám, ha vizsgálja is a felelősséget, megmarad az úgynevezett "kisrendőrök" azonosításánál.

Völgyesi Miklós, a Civil Jogász Bizottság társelnöke ezzel kapcsolatban közölte, hogy miután nyilvánossá vált a Papp-jelentés, amit a tábornok Bene László akkori országos rendőrfőkapitány utasítására készített, megvan a jogalap a magasabb szintű rendőri vezetők név szerinti felelősségre vonásához.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Négygólos vereséggel búcsúzott a Ferencváros az európai porondtól
európa-liga, nyolcaddöntő, visszavágó

Négygólos vereséggel búcsúzott a Ferencváros az európai porondtól

A Ferencváros nem tudta megtartani előnyét, 4–0-s vereséget szenvedett Bragában, s 4–2-es összesítéssel búcsúzott portugál ellenfelével szemben az Európa-ligától. Ezen a mérkőzésen nem volt esély a sikerre, a Ferencváros a teljes idényt tekintve azonban elismerésre méltó, emlékezetes kupamenetelést produkált.

Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Donald Trump amerikai elnök felszólította szövetségeseit, hogy katonai erővel segítsék a Hormuzi-szoros blokádjának feloldását. Az InfoRádió mindennek a világpolitikára gyakorolt hatásairól kérdezte Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársát.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán kedden este megerősítette, illetve bosszút esküdött Ali Laridzsáni, az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárának és Golamreza Szolejmáninak, az iráni Forradalmi Gárdához tartozó Baszidzs erők parancsnokának a halála miatt. Teherán bosszúból Izrael középső részét vette légi támadás alá, Ramat Gan városában ketten meghaltak. Az éjszaka folyamán az izraeli hadsereg közölte: folytatták a Hezbollah elleni csapásaikat Dél-Libanonban, miközben Bahrein, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek mind iráni rakéták és drónok elfogásáról számolt be. Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága szerint 2,5 tonnás óriásbombákat vetettek be iráni rakétalétesítmények ellen a Hormuzi-szoros térségében, ugyanakkor Donald Trump többször elégedetlenségét fejezte ki a NATO-szövetségesek döntése miatt, akik nem küldtek hadihajókat a hajózási útvonal védelme érdekében. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×