Infostart.hu
eur:
359.85
usd:
309.45
bux:
131460.2
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Orosz rulett a buszokkal

Benyújtották a kedvezményrendszer átalakításának számláját a Volán-társaságok: 5,5 milliárd forint megtérítését várják a költségvetéstől. A cégek növekvő veszteségeik miatt már buszaikat is elzálogosítják - írja a Népszabadság.

Június óta egyezkednek a Volánok a nekik járó költségtérítések kifizetéséről. A költségvetésből az autóbuszos társaságoknak erre a célra az idén csaknem 50 milliárd forint jut.

A cégek számításai szerint azonban a csaknem hatezer idei menetrendszűkítő intézkedés, a veszteséges vasúti mellékvonalakon a közszolgáltatások májusi átvétele és az év végéig várható 8,8 százalékos utasszámcsökkenés mellett ennél legalább 5,5 milliárd forinttal többre lenne szükség - olvasható a lapban.

Elfogadhatatlannak tartja az adatvédelmi biztos, hogy oly módon gyűjtsenek adatot a vagyongyanús magánszemélyekről, ahogy azt a kormány jelenleg elképzeli - számol be róla a Magyar Nemzet.

A kabinet ugyanis azt fontolgatja, hogy törvény által kötelezi a kereskedőket: nagy értékű árucikkről, vagyis annak kifizetőjéről tegyen jelentést az adóhatóságnak.

Szakértők szerint ezzel azt a pénzt is külföldre üldöznék, amely egyébként tisztességes úton mozogna a bevételek, kiadások hazai útvesztőjében.

Egyszeri akció keretében 2008. január 1. és 2010. december 31. között a legalább 50 évesek elhagyhatják a magánnyugdíjpénztárukat. Erről hamarosan levelet is kapnak.

A kormány döntött: aki 2008. január 1-jén vagy azt megelőzően betölti/betöltötte az 50. életévét, és önként lépett be korábban az egyik magánnyugdíjpénztárba, az 2010 végéig visszaléphet az állami rendszerbe - számol be róla az Index.

A kabinet a minden bizonnyal óriási visszhangot kiváltó, sok tízezer embert és a magánnyugdíjpénztárakat súlyosan érintő döntést azonban nem verte nagydobra, vagyis azt az adócsomaghoz benyújtott módosító javaslatként terjesztette be a parlament elé.

Bár továbbra is stabil bővülésre lehet számítani a világgazdaságban, az USA és Európa gyengébb szereplése fékezi a konjunktúrát - derül ki a Nemzetközi Valutaalap előrejelzéséből, amelyről a Világgazdaság számol be.

Az amerikai hitelpiaci válság után az elemzés nem zárja ki újabb súlyos piaci ingadozások lehetőségét, ez negatívan érintheti a magas folyó fizetésimérleg-hiányuk miatt sérülékenyebb kelet- és közép-európai országokba áramló külföldi tőke mennyiségét is. A részletekről a gazdasági lapban olvashatnak.

Matolcsy György szerint 200-250 milliárd forint rejtett tartalék van a 2008-as költségvetésben, amit másra is fel lehet használni, mint hiánycsökkentésre - írja a Napi Gazdaság.

Jobb lenne, ha a pénzt a gazdaság élénkítésére használná a kormány - véli a volt gazdasági miniszter. Néhány szocialista képviselő is csatlakozott a javaslathoz, de van, aki szerint ez "életveszélyes", mert ha újra osztogatásba kezdenek, akkor szertefoszlanak az eddig elért eredmények.

Mindenki számára komoly kérdéseket és problémákat vet fel a család, a lakás kérdése. Miből lesz lakás? Miből lehet biztosítani a megélhetést? Mekkora család az ideális? És ami az egyik legfontosabb, hogy maradjunk-e otthon a gyerekkel 3 éves koráig? Megéri-e vállalni a fizetéskiesést, vagy érdemesebb visszamenni idő előtt dolgozni?

De mibe is kerül ez nekünk, az adók és járulékok területét vizsgálva? - ezekre a kérdésekre keresi a választ a pénzcentrum internetes gazdasági lap.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Elon Musk sorban bukja a pereket, de nem áll le

Legyőzte volt mentorát a bíróságon Sam Altman, az OpenAI igazgatója. Elon Musk viszont nem hajlandó elfogadni a vereséget. A milliárdosnak akkora a vagyona, hogy megengedheti magának, hogy több pert is elveszítsen, vagy fellebbezzen.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×