Infostart.hu
eur:
359.58
usd:
309.3
bux:
131460.2
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Pályázat az MTV elnöki posztjára

Pályázatot ír ki a Magyar Televízió elnöki posztjára a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöksége.

Czeglédi László, a testület vezetője közleményében jelezte: erről egyhangú határozattal döntöttek a nap folyamán.

Rudi Zoltán, az intézmény jelenlegi elnöke egyetért azzal, hogy pályázaton versenyezzenek azok a tervek, amelyek a Magyar Televízió eredményes gazdálkodását és hatékony működését szolgálják.

Az elnök a kuratórium múlt pénteki levelére válaszolt, amelyben a testület azt kérdezte tőle: pályázat nélküli mandátum-hosszabbítás esetén vállalja-e az újabb megbízatást.

Erről a - törvényben biztosított - lehetőségről végül nem is szavaztak a kuratóriumi elnökség tagjai.

A Magyar Televízió közlése szerint Rudi Zoltán készen áll a megmérettetésre, ha a pályázat a jövőépítés érdemi esélyét kínálja.

Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Elon Musk sorban bukja a pereket, de nem áll le

Legyőzte volt mentorát a bíróságon Sam Altman, az OpenAI igazgatója. Elon Musk viszont nem hajlandó elfogadni a vereséget. A milliárdosnak akkora a vagyona, hogy megengedheti magának, hogy több pert is elveszítsen, vagy fellebbezzen.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×