Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 13. hétfő Ida

Sólyom: Emlékezni kell az elhurcoltakra - ebesi képekkel

A múlt minél teljesebb megismerésének fontosságát hangsúlyozta a kitelepítésekkel összefüggésben a köztársasági elnök. Sólyom László erről a Hajdú-Bihar megyei Ebesen beszélt, ahol emlékművet avattak a kommunista diktatúra magyarországi munkatáboraiban elhunyt áldozatoknak.

Az államfő úgy fogalmazott: tudnunk kell, hogyan és miért történt a magyarok kitelepítése Szlovákiából alig néhány évvel a hortobágyi munkatáborok létrehozása előtt.

Sólyom László azt mondta: ennek ismerete is szükséges ahhoz, hogy megalapozott álláspontot képviseljünk a Benes-dekrétumokról szóló vitában.

Az államfő emlékeztetett arra, hogy a Rákosi-rendszerben 12 zárt, őrzött hortobágyi tábort hoztak létre, ahová főként a jugoszláv, illetve az osztrák határsáv 451 településéről hurcolták el az embereket. Állandó fegyveres őrizet alatt több mint 2.500 család, csaknem 8.000 ember raboskodott és végzett mezőgazdasági kényszermunkát a Hortobágyon.

Valós kép

A köztársasági elnök hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy az ötvenes évek elejéről, a kommunista uralom kezdeti szakaszának jellegéről valóságos kép alakuljon ki a köztudatban. Sólyom László úgy fogalmazott: megbízható tudásra van szükségünk ahhoz, hogy biztosabban tájékozódjunk a mai konfliktusokban.

Az ártatlan áldozatokra emlékeztető síremlék felállítása azután történt, hogy a településen, mely egyike volt a 12 munkatábor helyszíneinek, egy férfi és egy nő, valamint egy gyermek csontvázát találták meg a közelmúltban.

A Magyar Történelemtudományi Intézet munkatársai szerint valószínűleg a munkatáborban elhunyt és névtelenül eltemetett, kitelepítettek maradványai kerültek a felszínre.

Hanganyag: Albert Dénes

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kétharmados többséggel jöhet a Tisza-kormány: a választások napjának összefoglalója, íme minden fontos tudnivaló

Kétharmados többséggel jöhet a Tisza-kormány: a választások napjának összefoglalója, íme minden fontos tudnivaló

Történelmi rekord volt a részvétel, és kétharmados, alkotmányozó többsége lehet a Tisza Pártnak a következő, hárompárti Országgyűlésben az adatok 96,89 százalékos feldolgozottsága alapján. Jelen állás szerint a Tiszának 138 képviselője lesz (133 kell a kétharmadhoz), a Fidesznek 55, a Mi Hazánknak pedig 6. Listán a Tisza 53,69, a Fidesz 37,73, a Mi Hazánk pedig 5,90 százalékon áll, átlépve az 5 százalékos parlamenti küszöböt. A DK (1,19 százalék) és a kutyapárt (0,83 százalék) nagyon messze volt attól, hogy elérje a parlamenti bejutási küszöböt. A Tisza nyerhetett meg 93-at a 106 egyéni körzetből, a Fidesz 13-at.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Választás 2026: órási ellenzéki győzelem, jön a kétharmados Tisza kormányzás

Választás 2026: órási ellenzéki győzelem, jön a kétharmados Tisza kormányzás

Véget ért a rekord magas, közel 80%-os részvételt hozó 2026-os országgyűlési választás. A Tisza megszerezte a listás szavazatok több mint felét és ezzel kiütéses győzelmet aratott. Az egyéni választókerületekben is tarolt az ellenzéki párt, ezzel nagy valószínűséggel megszerzi a parlamentben a kétharmados többséget. Orbán Viktor miniszterelnök elismerte a Fidesz választási vereségét, ellenzéki szerepre készül. Magyar Péter egységre szólító győzelmi beszédet tartott, de közben azért megnevezte azokat a magas rangó tisztviselőket, akiknek távoznia kell a pozíciójukból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×