Infostart.hu
eur:
388.78
usd:
336.9
bux:
122537.07
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik

Gyurcsány: "Ha ez igaz, akkor engem becsaptak"

A miniszterelnök már tavaly tudott arról, hogy szabálytalanságok lehetnek a Zuschlag János szocialista politikus érdekeltségi körébe tartozó egyesületek körül - derül ki a Magyar Narancsból. A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc lelepleződött.

Gyurcsány Ferenc a Magyar Narancs című hetilapnak adott interjúban közölte: először idén tavasszal beszéltek neki arról, hogy más, komolyabb ügy is lehet.

A kormányfő úgy fogalmazott: sem ő, sem környezete nem tudott arról, hogy Zuschlag János talicskával tolja ki az aprópénzt a vezetése alatt álló minisztériumból.

Hangsúlyozta: ha beigazolódik, hogy ez igaz volt, akkor őt becsapták.
Gyurcsány Ferenc közölte, hogy miniszterként hetente egyszer, szabályozott körülmények között találkozott az illetékes bizottságok és munkacsoportok vezetőivel, akikkel soha nem volt hajlandó egyedi ügyekről beszélni.

A civil szervezetek támogatásával összefüggésben korábban a belső és a külső ellenőrzés sem tárt fel szabálytalanságot - tette hozzá.

A lap kérdésére válaszolva a miniszterelnök elismerte, hogy sok Zuschlag-ügy lehet még az országban.

Gyurcsány: Eljött az idő

Most lehet a politika tisztázatlan pénzügyeinek és időnkénti ellentmondásos szerepvállalásának véget vetni, mert olyannyira megrendült a politikai elit egészének hitelességében a bizalom, hogy annak helyreállítása immár mindenkinek az érdeke - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

"Egy ehhez hasonló kísérlet két évvel ezelőtt úgy elbukott volna, hogy engem is magával sodor. Most szerintem a kísérlet is győzni fog, meg én is" - fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc szerint az esély most több mint 50 százalék arra, hogy a pártfinanszírozás rendezetlenségét megoldják.

Szerinte teljes félreértésben vannak azok, akik azt gondolják, hogy ebben az ügyben pusztán kommunikációs küzdelmet folytat.

Úgy fogalmazott, hogy 1999 óta erről beszél, az elmúlt év óta pedig tudatosan azt teszi, amit az őszödi beszédben fogalmazott meg: "véget vetünk ezeknek a mutyiknak".

A közélet tisztaságát szolgáló hétpontos javaslatával kapcsolatban kiemelte, hogy a politikus az egyetlen, aki önmagára hozhatja meg a szabályt, éppen ezért a politikusok nem engedhetik meg maguknak, hogy önmagukra vonatkozóan ne legyenek szigorúak.

A miniszterelnök szerint a hét pontnak akkora lesz a támogatottsága az országban, hogy az alól nem vonhatja ki senki magát, ezért bízik abban, hogy meglesz a szükséges parlamenti többség az elfogadáshoz.

"Ha mégsem, én akkor sem engedhetek, mert a politikai viszonyok tisztázása nélkül nem lehet tiszta viszonyokat teremteni a gazdaságban sem" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc."Gyurcsány Ferenc beismerő vallomást tett. Egy lapinterjúban elismerte, hogy már tavasszal tudott a Zuschlag-ügyről. Ez a tény sok mindent bizonyít és megmagyaráz" - írta a Fidesz szóvivője közleményében.

Ezzel teljesen világossá vált ugyanis, hogy Gyurcsány Ferenc a legkevésbé sem gondolja komolyan a közélet kifehérítését célzó törvénycsomagját, hiszen azt kezdeményezhette volna már tavasszal is - tette hozzá Szijjártó Péter.

A politikus szerint Gyurcsány Ferenc lelepleződött.

"Abban reménykedett, hogy az őszödi beszédhez hasonlóan ezt a botrányt is sikerül titokban tartani" - vélekedik a szóvivő.

Mai nyilatkozata alapján teljesen egyértelmű, hogy kizárólag azért lépett elő figyelemelterelő közjogi javaslataival, mert mostanra fogyott el körülötte a levegő; végzetesen meggyengült pártjában, frakciójában és a kormányban is - írta Szijjártó Péter.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×