Infostart.hu
eur:
388.78
usd:
336.9
bux:
122537.07
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik

A pártok egymásra figyelnek - a nap legfontosabb hírei

Egyelőre egyik párt sem kezdeményez népszavazást a közélet tisztaságát célzó elképzelésekről, inkább megpróbálnak közös javaslatot kidolgozni - állapodott meg az öt parlamenti párt.

Eörsi Mátyás, az SZDSZ frakcióvezetője elmondta: öt témakörben állapodtak meg, így egyeztetés kezdődik a parlamenti képviselők státuszáról, jövedelméről, költségtérítésükről, a bizottságok munkarendjéről, valamint a képviselői hiányzások ügyében.

Hozzátette: napirendre veszik a vagyonnyilatkozatok kérdését, a pártfinanszírozást, a közpénzek kifizetését, illetve a kormány jogállásával összefüggő témákat.

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója a megbeszélés után úgy fogalmazott: azzal, hogy a pártok az egyeztetések mellet döntöttek, visszaverték a miniszterelnök zsarolását.

Varjú László, az MSZP frakcióvezető helyettese arról beszélt: pártja is megállapodásra törekszik, de nem zárta ki, hogy néhány kérdésben támogatják majd a népszavazást.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn a parlamentben jelentette be: népszavazást kezdeményez a politikai élet megtisztítását célzó, múlt héten közzétett hét pontról, ha az Országgyűlésben nem kapják meg a szükséges támogatást.

Új hitelkonstrukció

A kormány a Magyar Fejlesztési Bankkal közösen hitelkonstrukciót dolgozott ki, ami az önkormányzatoknak segít előteremteni az önrészt az ivóvízminőség-javításhoz, a szennyvízelvezetéshez, illetve a hulladék-gazdálkodáshoz felvehető uniós forrásokhoz.

Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: ha a helyhatóságok ilyen célra uniós forrásokhoz jutnak, akkor a kötelező önrészhez akár a pénz száz százalékára is hitelt kaphatnak a fejlesztési banktól.

Hozzátette: ez a hitel 25 évre szólhat és 5 éves türelmi idővel indul, vagyis ennyi ideig nem kell törleszteni belőle semmit, ráadásul a kormány kamattámogatást is ad.

MOK: csupa kifogás

Visszautasítja az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról készült koncepciót a Magyar Orvosi Kamara, mert az megítélése szerint szakmai véleményezésre alkalmatlan.

Éger István, a köztestület elnöke, miután más szakmai szervezetek vezetőivel és az Egészségügyi Minisztérium képviselőivel tárgyalt, elmondta: hamarosan bemutatják saját javaslatcsomagjukat, amely alkalmas a jelenlegi biztosítási rendszer megerősítésére.

Hangsúlyozta: a kamara alapjaiban nem ért egyet a több-biztosítós rendszerrel, és tiltakozik annak bevezetése ellen.Valóban érkezett hivatalos megkeresés a szlovák kormányfő hivatalától a magyar miniszterelnök részére - erősítette meg a kormányszóvivő.

Budai Bernadett azt mondta: a levél nem tartalmazta a tervezett találkozó időpontját és helyszínét.

Hozzátette: a két miniszterelnöknek legközelebb a jövő csütörtökön kezdődő lisszaboni informális uniós konferencián lesz lehetősége a tárgyalásra. Korábban az egyik szlovák gazdasági napilap azt írta: Robert Fico, a vezető szlovák kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia elnöke hivatalos találkozóra hívta meg Gyurcsány Ferencet, az MSZP elnökét.

A megbeszélést a Hospodárske Noviny értesülése szerint az Európai Szocialista Párt kezdeményezte, azzal a céllal, hogy pártelnöki szerepükben - a magyar-szlovák ellentéteket oldandó - közelebb hozzák egymáshoz a két miniszterelnököt.

GKM-es gyorshajtás

Felmentették beosztásából a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főügyeletesét, aki hatáskörét túllépve, kérés és felhatalmazás nélkül kívánt eljárni a tárca államtitkárának gyorshajtása ügyében.

A minisztérium közlése szerint a főügyeletes elismerte, hogy ő telefonált a rendőrségre. A tárca vizsgálatát a miniszterelnök kezdeményezte.

Korábban a Magyar Nemzet írt arról: valaki megpróbálta befolyásolni a rendőrséget, hogy töröljék Garamhegyi Ábel szabálysértésének adatait. A lap szerint az államtitkárt hétfőn késő este Szentendrén kapták gyorshajtáson a rendőrök.

Garamhegyi Ábel az eset nyilvánosságra kerülése után hangsúlyozta: elismerte a gyorshajtás tényét, és nem akadályozta a rendőri intézkedést.

Kémiai Nobel-díj

Gerhard Ertl német kutató kapja az idén a kémiai Nobel-díjat a felületi rétegek kémiájában elért úttörő jelentőségű kutatásaiért - jelentette be Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.

Az indoklás szerint a felületeken bekövetkező kémiai reakciók kulcsszerepet játszanak számos ipari eljárásban, így például a műtrágyák előállításában; emellett magyarázatot kínálnak a légköri ózonréteg pusztulására, azokra a fontos folyamatokra, amelyek egy kicsiny jégkristály felületén zajlanak le a sztratoszférában.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×