Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Magosz: az MSZP-s politikus 74 éves anyja vehette meg az állami földet

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) több megyéből jeleztek korrupciógyanús állami földértékesítéseket, így például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből eddig három bejelentés érkezett - közölte a szervezet szövetségi igazgatója.

A térségből Balkányban, Nagykállóban és Ramocsaházán merült fel a gyanú, hogy kormánypártokhoz köthető emberek jutottak földvételi lehetőséghez a pályázó helyi gazdálkodókkal szemben - mondta Budai Gyula.

A balkányi esetről elmondta, hogy "a kisváros MSZP-s polgármesterének Biri községben lakó 74 éves édesanyja több mint 61 millió forintért vásárolhatott 214 hektár állami földterületet".

A vásárló ugyan második lett a földeladási pályázaton, de az első ajánlattevő, a terület bérlője, az elővásárlási joggal rendelkező helyi Agrosumma Zrt. magántulajdonosa visszalépett, így az önkormányzati vezető édesanyja nevére kerülhet a birtok - tette hozzá.

Budai Gyula megjegyezte, hogy "a földbérlő Agrosumma helyett egyébként a polgármesternő férje művelte eddig az érintett földterületet".

Azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az értékesítő Nemzeti Föld Alapot "az sem zavarta, hogy nem helyi lakosról van szó, sőt gazdálkodóról sincs, mégis az önkormányzati vezető édesanyját hozták ki nyertesnek, mint második ajánlattevőt".

Az igazgató szerint "érdekes módon" az Agrosumma Zrt. másik három tulajdonosa egy nagykállói földértékesítésben lett főszereplő, ők az elővásárlási joggal rendelkező helyi önkormányzattal szemben jutottak közel 600 hektáros, egyébként természetvédelmi területnek számító határrészhez.

A Magosz-vezető a ramocsaházi - szerinte - "szintén korrupciógyanús ügyről annyit közölt", hogy ott ugyancsak az egyik önkormányzati vezetőé lett a birtok, a valóban agrártermeléssel foglalkozó gazdákkal szemben.

Budai Gyula hangsúlyozta: "a Magosz vizsgálatot követel az ügyekben, s ha szükséges, bíróságon támadja meg az adásvételeket, illetve amennyiben kormányzati tényezővé válik a következő választáson, mindent megtesz majd az eredeti tulajdonállapot visszaállításáért".

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×