Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Török: A szocialista politikusok 2009-ig kivárnak Gyurcsány leváltásával

Gyurcsány Ferenc MSZP-n belüli támogatottságát leginkább a riválisok megosztottsága és a tehetetlenség biztosítja, a székére pályázó szocialista politikusok biztosan kivárnak 2009-ig az elmozdításával - vélekedett az InfoRádiónak nyilatkozva Török Gábor, a Vision Consulting igazgatója.

Amit az MSZP és általában a baloldal gondolt Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választásakor, mára jelentősen megváltozott - vélekedett az InfoRádiónak nyilatkozva Török Gábor. Gyurcsány akkor azt az ígéretet hordozta, hogy ő lesz az, aki sikeresen le tudja győzni a Fideszt, aki méltó kihívója lehet Orbán Viktornak.

Ez a politológus szerint igaz is volt 2006 tavaszáig, ám mióta a megszorító csomagot elfogadták, és nyilvánosságra került a balatonőszödi beszéd, Gyurcsány mást jelentett: ha a siker ígéretét nem is, de a konvergencia-program véghezvitelét, és egyfajta kényszert és szükségszerűséget.

Már ezek a legitimációs alapok nem állnak, Gyurcsány Ferencet a tehetetlenség és az ellenfeleinek a megosztottsága, de leginkább a politikai stratégia és taktika tartja hatalomban - tette hozzá.

Török Gábor emlékeztetett arra, hogy az MSZP-n belüli szövetségesi rendszert nagyon nehéz áttekinteni, mert nem ideológiákhoz vagy politikai tartalmakhoz kapcsolódnak, hanem az esetek többségében személyi, ad hoc jellegű szövetségek. A tavaly őszi események kapcsán is kiderült, hogy a párt vezető személyiségei - Szili Katalin, Kiss Péter, Lendvai Ildikó, Szekeres Imre - felsorakoztak Gyurcsány Ferenc mögött , de lehetnek elképzeléseink arról, hogy ez menyire a politikai taktika része volt, és mennyire kényszer vitte őket erre.

Mivel mind a négyen Gyurcsány Ferenc potenciális utódai, ha okosan mérlegelnek, akkor az érdekük nem egy gyors miniszterelnök váltás, hanem az, hogy kivárjanak 2009-ig - vélekedett Török Gábor.A Századvég Alapítvány kutatási igazgatója szerint elképzelhető, hogy nem volt véletlen a Zuschlag-ügy kirobbanása, és az MSZP ezzel készül egy Gyurcsány Ferenc nélküli időszakra. G. Fodor Gábor az InfoRádiónak úgy vélekedett: a kormányfő egész törekvése arra irányult az utóbbi időben, hogy megtartsa a hatalmát, és egyben tartsa, különböző zsarolási technikákkal maga mögé állítsa a pártot.

Vannak azonban a szocialista frakcióban is, akik úgy vélik, hogy ez az előre menekülés már ámokfutás - így elképzelhető, hogy a képviselők egy adott pillanatban kihátrálnak mögüle - tette hozzá. Ennek jele lehet a Zuschlag-ügy kirobbantása.

A kormányfő a közélet megtisztítását célzó hét pontja valós problémákra hívja fel a figyelmet, mondta az elemző, de könnyen lehet, hogy nem lesz semmi eredménye, mivel ő beszélt róla.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×