Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Azonosították a rendőrt, aki engedte bántani Révész Máriuszt

Gyanúsítottként hallgatott ki az ügyészség egy rendőrt a fideszes Révész Máriusz ügyében. A politikust a tavaly őszi nagygyűlés után, az Astoriánál bántalmaztak a rendőrök. A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerint a tiszthelyettes nem vett részt a bántalmazásban, csak végignézte azt.

A gyanúsítás szerint a tiszthelyettes észlelte a fideszes képviselő bántalmazását, de meg sem próbálta azt megakadályozni, vagyis a magatartása "egyetértő jellegű" volt - mondta el az InfoRádiónak Keresztes Imre. A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője hozzátette azt is, hogy a rendőr azonosítását az tette lehetővé, hogy a többiektől eltérően úgynevezett testpáncélt viselt, és ő volt az egyetlen ilyen akkor és azon a helyen.

A kihallgatásról a nyomozás érdekében Keresztes Imre csak annyit mondott, hogy panaszt a rendőr nem terjesztett be, de érdemben védekezett, így az ügyben folytatják a vizsgálatot. Azt azonban elképzelhetőnek mondta, hogy az új fejlemény nyomán újabb rendőröket gyanúsítanak majd meg az ügyben.

Az azonosítást egyébként az tette ilyen nehézzé és hosszadalmassá, hogy a rendőri egységek mozgásáról semmilyen jelentés nem állt rendelkezésre, ezért a tavaly készített felvételeket kellett tanulmányozni, és szemtanúkat meghallgatni.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×