Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Átalakítaná a civil szféra finanszírozását az SZDSZ

Kivonná a politikát az egyházak és a civil szektor finanszírozásából az SZDSZ, a párt politikusai ezért a személyijövedelemadó-felajánlásról rendelkező jogszabály megváltoztatását javasolják.

Gusztos Péter, a párt frakcióvezető-helyettese közölte: a jelenlegi 1+1 százalékos személyijövedelemadó-felajánlást felváltaná egy egyszer 3 százalékos rendszer, amelyben az állampolgár személyi jövedelemadójának 3 százalékáról szabadon rendelkezhetne, annak és olyan arányban ajánlhatná fel, ahogy szeretné.

Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője hozzátette: kiterjesztenék a felajánlás lehetőségét az inaktívakra és a fiatalokra is, ők egy meghatározott keretösszeget ajánlhatnának fel, amelyet a költségvetés állna.

A politikus hangsúlyozta: javaslatuk célja, hogy a politika vonuljon ki a civil szféra finanszírozásából.

Egyeztetnének

Gusztos Péter szólt arról is, hogy az SZDSZ szerint ötpárti egyeztetés szükséges a közélet megtisztítását célzó miniszterelnöki javaslatról.

A párt frakcióvezető-helyettese azt mondta: Gyurcsány Ferenc nem kormányfőként, hanem az MSZP elnökeként vezette elő a tervezetet, és mivel a javaslatok főként kétharmados törvények megváltoztatását igénylik, erről minden pártnak véleményt kell mondania.

Gusztos Péter hozzátette: a párt- és kampányfinanszírozásról, valamint a főállású parlamenti képviselőségről szóló javaslatot már az SZDSZ is felvetette, így támogatják ezeket.

Hanganyag: Nagy Tamás

Címlapról ajánljuk

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Péntek este véget ért a brüsszeli EU-csúcs, ahol Magyar Péter szerint sikerült minden fontos kérdésben érvényesíteni a magyar érdekeket: a következő uniós költségvetésben egymilliárd euróval többet kapna Magyarország, az ETS2 bevezetését pedig egy évvel elhalasztanák. A legnehezebb pénzügyi kérdésekben azonban nem volt áttörés, a 2028–2034-es büdzsé vitája holtpontra jutott, a végső döntés decemberben születhet meg. A kormányfő Volodimir Zelenszkijjel is tárgyalt a kárpátaljai magyarok jogairól. Itthon a Kisfaludy-program miatt tett feljelentést a kormány, a közmédiából 2 milliárd forintnyi eszköz tűnt el, a minimálbér jövő évi emelése pedig a tervezett 14 helyett 6 százalék alá csökkenhet. Cikkünk folyamatosan frissül a szombati legfrissebb kormányzati fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×