eur:
388.45
usd:
360.75
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Pokorni: Gyurcsány hozza nyilvánosságra vallomását

Két héten belül benyújtja a politikai életben átlátható viszonyokat teremtő javaslatait a kormány az Országgyűlésnek. A miniszterelnök bejelentette: elképzeléseiket hét pontban foglalták össze. A Fidesz felszólította a kormányfőt, hogy hozza nyilvánosságra a Zuschlag-ügyben tett vallomását.

Gyurcsány Ferenc azt mondta: új, szigorú párt- és kampányfinanszírozási törvényt javasolnak, valamint azt, hogy szüntessék meg a pártok ifjúsági szervezeteinek felemás helyzetét.

A kormányfő szerint a civil szervezeteket meg kell védeni a pártokkal való összefonódástól, ha pedig egyes esetekben mégis marad a függőség, akkor az érintett szervezetek ne kaphassanak közpénzt.

Gyurcsány Ferenc hozzátette: terveik szerint megalkotnák Európa legszigorúbb összeférhetetlenségi törvényét, a közhivatalokban dolgozó, egyes magasabb rangú tisztségviselők esetében pedig vagyonosodási vizsgálatot írnának elő.

Hangsúlyozta: bevezetnék a főállású országgyűlési képviselőség intézményét, illetve átlátható és ellenőrizhető képviselői jövedelmeket akarnak.

A Fidesz szerint a kormányfőnek kellene kezdenie a politikai és közélet megtisztítását azzal, hogy nyilvánosságra hozza a Zuschlag-ügyben tett vallomását.

Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke azt mondta: Gyurcsány Ferenc most ismertetett javaslataiban kevés a konkrétum, de ha a szocialisták kidolgozzák elképzeléseiket, a Fidesz hajlandó vitázni azokról.

A kormány nem államosítja a MOL-t

A magyar kormány továbbra sem kívánja államosítani a MOL-t, és nem szeretné, ha az osztrák állam befolyása alatt lévő OMV bekebelezné azt - mondta a gazdasági és közlekedési miniszter.

Kóka János közölte: ellenséges felvásárlási kísérleteket, szabálytalan akciókat tapasztaltak már a magyar tőkepiacon, az azonban rendkívül szokatlan, hogy mindez egy uniós ország kormányának politikai támogatásával történjen.

A politikus az osztrák gazdasági miniszter nyilatkozatára reagált, aki azt javasolta a magyar kormánynak, hogy vásárolja meg a MOL részvényeinek 25 százalékát plusz 1 részvényt.

Emlőműtét csak bizonyos kórházakban

Az egészségügyi tárca tervei szerint a jövőben csak a szakmai követelményeknek megfelelő kórházakban lehet emlőműtétet végezni.

Horváth Ágnes miniszter elmondta: utasította az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot a szabályok kidolgozására.

A szabad demokrata politikus azután beszélt erről, hogy az Egészségbiztosítási Felügyelet megállapítása szerint az egészségügyi intézmények több mint fele nem felel meg az emlőműtétekre vonatkozó szakmai követelményeknek.

Tavaly az ország 103 kórházában végeztek a biztosító által finanszírozott emlőműtétet, de csak 41 felelt meg a Sebészeti Szakmai Kollégium által megfogalmazott elvárásoknak.

Magyarország a 24.

Magyarország a 24. helyen áll az egészségügyi rendszereket a betegjogok érvényesülése és az ellátás minősége szempontjából összehasonlító Európai Egészségügyi Index felmérésében.

A kutatás során a 27 uniós tagállamban, valamint Norvégiában és Svájcban folytattak vizsgálatokat.

Az elemzéskor - egyebek mellett - a betegjogok érvényesülését, a kezelésekkel összefüggő várakozási időt, a gyógyítás eredményességét és a páciensek tájékoztatását vizsgálták.

A 29 ország közül Ausztria kapta a legtöbb, 806 pontot az elérhető ezerből; Magyarország a 24., megelőzve Máltát, Szlovákiát, Szlovéniát, Görögországot és Romániát.

Az értékelés szerint Magyarország esetében a megfelelő tájékoztatás és a betegek érdekérvényesítési lehetőségeinek hiánya okozza a rossz eredményt.

Vita a szerencsi erőműről

Nem kíván beleszólni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsre tervezett szalma-tüzelésű erőmű ügyében kialakult vitába a térség országgyűlési képviselője.

A szocialista Szabó György az InfoRádióban azt mondta: nem vonhatja kétségbe a szakértők és a környezetvédelmi hatóság véleményét, amely szerint az üzem nem okoz környezeti károkat, és károsanyag-kibocsátása elenyésző lesz.

Hozzátette: jogosítványa sincs arra, hogy lépéseket tegyen az ügyben.

Korábban Tokaj polgármestere azt mondta, hogy az erőmű megépülése után tovább növekedne a városon áthaladó, már ma is elviselhetetlen teherforgalom.

Májer János hangsúlyozta: tudomásuk szerint az Országos Területrendezési Tervben nem szerepel a beruházás, így a projekt ellentétes a törvényekkel.

Putyin miniszterelnök lenne

Az orosz elnök reálisnak tartja azt az elképzelést, hogy ő álljon a decemberi parlamenti választások eredményeként megalakuló új kormány élére.

Vlagyimir Putyin az Egységes Oroszország nevű párt választások előtti kongresszusán beszélt erről, és hozzátette: egyelőre korai ezen gondolkodni. Az államfő a kongresszuson beleegyezett abba, hogy ő vezesse a párt listáját a választásokon.A Fidesz újra arra szólítja fel Gyurcsány Ferencet, hogy hozza nyilvánosságra a Zuschlag-ügyben tett tanúvallomását - mondta a párt alelnöke.

A tanúvallomás nyilvánosságra hozatalát várja el tőle a józan ész, a jó erkölcs, a minimális politikai tisztesség. Az a takarózás, amit hallottunk tőle, nem állja meg helyét és hátráltatja a nyomozást. Az ügyészség világossá tette mindenki előtt, hogy nyugodtan nyilvánosságra lehet hozni a vallomást - fogalmazott Pokorni Zoltán.

Az ellenzéki párt alelnöke közölte: itt a lehetőség Gyurcsány Ferencnek, hogy elkötelezettségét a tiszta átlátható közélet iránt bebizonyítsa, és ne csak ígérgessen.

Pokorni Zoltán azt mondta: azt hiteltelennek tartja, ahogy - mint fogalmazott - Gyurcsány Ferenc megpróbálja "szétteríteni a felelősséget, másra terelni a szót. A tisztulást, a közélet tisztaságát, az átláthatóságot magán kellene kezdeni".

Mint elhangzott, a Fidesz akkor foglalkozik érdemben Gyurcsány Ferenc javaslataival, ha törvényjavaslat formájában készen lesz.

Az alelnök hozzátette: úgy tűnik, kevés idő állhatott rendelkezésre, hiszen a javaslatok jó része már jogszabályban szerepel.

Példaként említette, hogy Gyurcsány Ferenc javaslata szerint gazdasági társaságok nem támogathatnak pártokat, miközben gazdasági társaságok már ma sem támogathatnak pártokat, ezt csak magánszemélyek tehetik meg.

"Nem beszélni kell, nem másra mutogatni, miközben maffia módszerekkel lopják ki a pénzt nap mint nap, láthatóan az EU-s rendszerből. Tenni kell, cselekedni" - közölte Pokorni Zoltán.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×