Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Titkos felvétel buktatta le a szocialista politikust - a nap legfontosabb hírei

Az ügyészség már ismeri a Hírtévében tegnap bemutatott, korrupcióra utaló beszélgetést tartalmazó felvételt - közölte a Bács-Kiskun Megyei főügyész-helyettes. Szabó Ferenc az InfoRádióban azt mondta: a kazettára a Zuschlag János elleni nyomozás során bukkantak Kiskunhalason, majd a múlt héten - befolyással való üzérkedés gyanúja miatt - elrendelték az eljárás megindítását ismeretlen tettes ellen.

Hozzátette: a nyomozás nem része a szocialista politikus elleni ügynek. A televízióban bemutatott képeken Weiszenberger László, aki Zuschlag Jánossal együtt kiskunhalasi MSZP-s önkormányzati képviselő, arról beszél, hogyan juttattak uniós forrásokhoz vállalkozókat az összeg bizonyos százalékáért. A politikus elmondta azt is, hogy a sikeres pályázók által visszaadott milliókat az egyik minisztériumba kellett vinnie, és ő abból kapta meg a részét. A távirati iroda úgy tudja: a Kiskunhalason készített felvételt már hónapokkal ezelőtt eladásra kínálták fel különböző médiumoknak.

Gyurcsány határozott fellépést ígért a korrupció ellen

Határozott fellépést ígért a korrupció ellen a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a Bács-Kiskun megyei eseményekkel összefüggésben azonnali intézkedésekre szólította fel az önkormányzati és területfejlesztési minisztert.

Bajnai Gordon budapesti tájékoztatóján bejelentette: a kistérségi hálózatok működési szabályozásának szigorítását tervezik az uniós pénzek felhasználásának átláthatóságáért. A tárcavezető hangsúlyozta: beindítanának egy olyan internetes oldalt is, ahol bárki bejelentést tehet az uniós pénzeket érintő szabálytalanságokról. Hozzátette: a kormány már dolgozik egy - mint fogalmazott - példátlanul szigorú összeférhetetlenségi törvény előkészítésén.

Orbán: "Zuschlag-modell" a kormányzatban


A Fidesz elnöke szerint a "Zuschlag-modell" érvényesül nem csak az ifjúsági pénzek, hanem az uniós támogatások elosztásánál és a társadalombiztosítás átalakításában is. Orbán Viktor úgy fogalmazott: lassan minden nap fény derül egy kormányzati korrupciós ügyre, mert az állami pénzeket maffiamódszerekkel osztják szét. A pártelnök azt mondta: az új baloldal gátlástalanul épít ki olyan rendszereket, ahol megpróbálják az ország rendelkezésére álló forrásokat saját üzleti körük holdudvarába terelgetni. A Fidesz elnöke az Új Baloldal emblematikus figurái közt említette a miniszterelnököt, az uniós pénzekért felelős minisztert, illetve Zuschlag Jánost és a beidézett államtitkárokat. Orbán Viktor hozzátette: nem azt állítja, hogy minden egyes korrupciós ügyben érintett a miniszterelnök, csak aztT, hogy hiányzik a kormányzás erkölcsi alapja.

Kizárta Zuschlagot a megyei frakció

Kizárta Zuschlag Jánost és személyi titkárát, Katus Ferencet a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szocialista frakciója - közölte a képviselőcsoport vezetője. Balogh László hangsúlyozta: a frakció semmilyen közösséget nem vállal a több mint 50 millió forintos csalással gyanúsított két férfival.

Topolánszky: Szilvásy és tanácsadói "előzsűriztek"

Szilvásy György és politikai tanácsadói döntöttek arról, hogy az anyagi támogatást kérő pályázatok közül melyek kerülhetnek az egykori Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium döntéshozói elé. Erről a tárca volt helyettes államtitkára beszélt az InfoRádiónak és a hvg.hunak. Topolánszky Ákos közölte: a gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a Gyurcsány Ferenc által irányított minisztériumnál a pályázatokra jelentkezőket Szilvásy György legközelebbi munkatársai, például az úttörőszövetség funkcionáriusai előzsűrizték. Az egykori helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a tisztviselők jelenleg a kormányzati negyed projektnél dolgoznak, Szilvásy György pedig a titkosszolgálatokat irányítja.Tíz nap múlva írják alá a kormányzati negyed tervezési szerződését

Várhatóan 10 nap múlva írják alá a kormányzati negyed tervezési szerződését - közölte a beruházás miniszterelnöki megbízottja. Görözdi György elmondta: az aláírás előtt a nyertes pályázóknak bizonyítaniuk kell, hogy valamennyi feladatra van szaktervezőjük. Hozzátette: a projekt irányítói elfogadták a Budapesti Építész Kamara javaslatát, amely szerint egy kamarai biztos felügyeli a tervezést.

Vita a jövő évi költségvetésről

Október 25-én kezdődik a vita a jövő évi költségvetés tervezetéről - közölte a házbizottság ülése után az Országgyűlés elnöke. Szili Katalin elmondta: a 2008-as büdzséről szóló törvényjavaslat már olvasható a parlament honlapján.

Gyurcsány: Irreális az egységes EU-s adórendszer

A miniszterelnök szerint nem reális az a törekvés, hogy belátható időn belül teljesen egységes, uniformizált adórendszer legyen az Európai Unióban. Gyurcsány Ferenc a tagországok adóhivatali vezetőinek szakmai tanácskozásán, a Parlamentben hozzátette: az adóalapok és az eltérő adóeljárási előírások harmonizálását támogatja.

Szigorodnak a jövedéki bírságok

A kormány döntése értelmében szigorodnak a jövedéki bírságok és az ezzel a területtel összefüggő egyes szabályozások - közölte a kormányszóvivő. Daróczi Dávid elmondta, hogy kiegészítik és egységesítik a jövedéki tevékenységet folytatók vevőnyilvántartását és emelkedik a helyszíni bírság nagysága is.

GVH: 680 milliónyi bírság

Az idén eddig lezárt 80 fogyasztóvédelmi eljárásban összesen 680 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal. Nagy Márta, a hatóság elnökhelyettese elmondta: a legtöbb esetben a kiskereskedelmi szektorban kifogásolták, hogy a különféle akcióknál nem volt megfelelő a tájékoztatás.

Pályázat a Schöpf-Merei Kórházra

Kiírják a pályázatot a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ működtetésére; erről mai ülésén döntött a Fővárosi Közgyűlés. Az egészségügyi intézményt azért privatizálja Budapest, mert az év elején megszűnt a kórház fekvőbeteg ellátásának állami finanszírozása. A pályázatra a várakozások szerint egy jelentkező lesz, az intézményt eddig is működtető menedzsment.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×