Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
324.3
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

BKV: kevesebb utas - több járat

Mintegy nyolc százalékkal kevesebben vették igénybe a BKV Zrt. szolgáltatásait idén az első félévben, mint az előző évben - jelentette be Regőczi Miklós, a közlekedési vállalat vezérigazgató-helyettese.

A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy ez a csökkenő tendencia 2001 óta tart, míg a forgalmi teljesítmény, vagyis a járatok száma és sűrűsége 2000 óta folyamatosan növekszik. Egyébként a csökkenő utasszám nem csak Budapesten, de Európa más nagyvárosaiban is megfigyelhető amellett, hogy a hétvégi és az éjszakai járatsűrűség tekintetében Budapest összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben van, mint más európai nagyvárosok - tette hozzá.

A március óta tartó utasszámlálás célja egyrészt az igényfelmérés, másrészt a bliccelés kiszűrése. Ezen adatok alapján tehet a BKV javaslatot a főváros Városüzemeltetési Bizottságának járatmódosításra. A változtatásokról csak a tulajdonos, a Fővárosi Önkormányzat dönthet.

Regőczi Miklós egyetlen példát hozott az elmondottakra: a kisföldalatti a közlekedési vállalat szerint reggel 4.30 és 6.00 óra között túl gyakran - nyolcpercenként - jár. Más járatmódosítások nagyban függnek az aktuális változásoktól, vagyis ha bezárnak egy iskolát, egy kórházat, esetleg épül egy új bevásárlóközpont, akkor ehhez igazodnia kell a vállalatnak.

Az utazási szokások pontos feltérképezése csak 2010-re várható, miután bevezették az elektronikus jegyet, amivel már könnyedén nyomon követhetőek lesznek az egyes utasok közlekedési szokásai.

A vezérigazgató-helyettes hozzátette: a metró és a HÉV várhatóan 2009-re második felére csak kapukon keresztül lesz megközelíthető.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×