Infostart.hu
eur:
386.79
usd:
332.07
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Két nap múlva érkezik Európa egyik legbefolyásosabb asszonya

Három éve nem járt német kancellár Magyarországon. Jövő hét kedden azonban Budapestre érkezik Angela Merkel, hogy az államfővel, a miniszterelnökkel, valamint a Fidesz vezetőjével tárgyaljon.

Hat órát tölt összesen Budapesten a német kancellár. Noha Angela Merkel szinte villámlátogatást teszt, a programja igen csak sűrű.

Az államfő után a miniszterelnökkel tárgyal, majd a Fidesz vezetőjével egyeztet, ezután pedig az Andrássy Egyetemen tart előadást.

Német kancellár legutóbb három éve, 2004 szeptemberében járt Magyarországon. A két állam kapcsolata kiváló, Gyurcsány Ferenc és Angela Merkel pedig rendszeres telefonkapcsolatban áll.

A mostani látogatáson a gazdaságé lesz a fő szerep. Budapest szeretné elérni, hogy az egyik német kutatás-fejlesztési cég nálunk nyisson új K+F bázist.

A Miniszterelnöki Hivatalban tartott háttérbeszélgetésen Banai Károly a miniszterelnök főtanácsadója azt mondta: erre mindkét fél hajlandó, már csak néhány kérdést kell tisztázni.

A tárgyalásokon szó lesz még a Nyugat-Balkánról, első sorban a névleg Szerbiához tartozó, albán többségű, ENSZ-fennhatóság alatt álló tartomány, Koszovó sorsáról.

Az InfoRádió kérdésére, hogy a magyar vállalkozásokat is érintő németországi munkarazziák ügye, a SoKo Bunda és SoKo Pannonia akciók szóba kerülnek-e a két politikus közt, illetve szerepel-e a napirendi pontok között a német munkaerőpiac megnyitása a magyarok előtt, a külügy főosztályvezetője nemmel felelt.

A 2004-es SoKo akciókkal kapcsolatban Nagy Erszébet, a külügyi tárca területi főosztályvezetője azt hangsúlyozta, hogy a magyar vállalkozókat hátrányosan érintő ellenőrzések tartományi hatáskörbe tartoznak, a bírósági eljárások jó ütemben haladnak, és az esetek 85 százaléka már rendeződött is. Eddig mindössze két esetben született a magyarok elleni döntés.

Szerző: Póth Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Tényleg a béke elnöke Donald Trump? A válasz sokakat meglephet

Tényleg a béke elnöke Donald Trump? A válasz sokakat meglephet

A 2024-es elnökválasztási kampányban gyakran hangoztatott érv volt republikánus oldalról, hogy Donald Trump egyetlen háborút sem indított első ciklusa alatt, és az amerikaiak erre számíthatnak tőle ezután is. Mi több, a volt ingatlanmágnás úgy állította magát szembe a demokratákkal, hogy azt állította: „Ha Kamala nyer, csak halál és pusztítás vár ránk, mert ő a végtelen háborúk jelöltje. Én vagyok a béke jelöltje.” Mérlegre téve a Trump-adminisztráció első évét, különös figyelemmel Nicolás Maduro venezuelai diktátor bő egy héttel ezelőtti elrablására, viszont jóval árnyaltabb kép rajzolódik ki. Bár egyesek kezdettől fogva kétségbe vonták Trump elszigetelődéspárti, „békegalamb” renoméját, arra a kérdésre, hogy a „béke jelöltjeként” kampányoló Trump miért nem cselekszik a „béke elnökeként” a kritikusai szerint, egy lassan három évtizede azonosított külpolitikai iskola nyújthat válaszokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×