A testület azután döntött így a Fidesz és a KDNP kezdeményezésiről, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a korábbi elutasító döntéseket.
Szigeti Péter, az OVB elnöke azt mondta: nem szakmai meggyőződésük, hanem az alkotmányos rend mindenek felett való tisztelete miatt vették tudomásul az Alkotmánybíróság jogértelmezéseit.
A korábbi elutasító határozatok miatt a Fidesz és a KDNP politikai elfogultsággal vádolta a választási bizottságot; később azt is kifogásolták, hogy a bizottság nem közvetlenül az alkotmánybírósági döntés után vette újból napirendre a népszavazási kezdeményezéseket.
Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke azt mondta: pártja azt szeretné, ha EGY népszavazást lehetne tartani valamennyi kérdésben. A termőföldről, a kórházprivatizációról és a gyógyszerforgalmazásról szóló kezdeményezéseket már korábban jóváhagyta az OVB.
Napirend előtt
A kormány folytatja az igazságtalan viszonyokat megváltoztató politikáját - mondta a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén.
Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalásakor a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt politikusai most is kivonultak a teremből.
A kormányfő a reformokról szólva úgy fogalmazott: egyesek a 300 forintos vizitdíj ellen lázítják az országot, miközben - szerinte - az az igazi szégyen, hogy a kórházban fekvő beteg arról érdeklődik társaitól, hogy mennyit kell zsebbe fizetnie az orvosnak.
A Fidesz és a KDNP frakcióvezetője reagálásában elutasította az egészségbiztosítási rendszer átalakítását.
Navracsics Tibor a piaci alapú változtatások megakadályozására kérte a szocialista képviselőket, míg Semjén Zsolt úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc a hatalomban maradásáért a társadalombiztosítást is eladta az SZDSZ-nek.
A parlament ülésének kezdetén letették a hivatali esküt az új miniszterek.
Változás a határőrizetben
Módosította a rendőrségről szóló törvényt az Országgyűlés. A változtatásokra a rendőrség és határőrség integrációja miatt volt szükség.
Az összevonás után a rendőrségnek - a közbiztonság és a közrend védelmén túl - feladata lesz az államhatár őrzése, a határforgalom ellenőrzése és az államhatár rendjének fenntartása is.
A parlament elfogadta a közalkalmazotti törvénycsomagot; a változtatás egyik legfontosabb célja, hogy a közszolgálatban jobban érvényesüljön a teljesítményelv, a közpénzek takarékos felhasználásának követelménye és a versenyelvűség. Több oktatási tárgyú törvényt is módosított az Országgyűlés.
A tankönyvpiaci szabályozásban a leglényegesebb változás, hogy januártól csak a tankönyvjegyzéken szereplő kiadványokból tanulhatnak a diákok, de a választást az oktatási tárca továbbra is a pedagógusokra bízza.
A módosított közoktatási törvényben már nem szerepel a pedagógusoknak külön díjazás nélkül elrendelhető plusz két óra munka, a megújult felsőoktatási törvény pedig változást hoz a felsőoktatási intézmények finanszírozásában.
A parlament jóváhagyta a villamos energiáról szóló törvényt. A jogszabály célja a hatékonyan működő versenypiac kialakítása mellett az, hogy elősegítse a megújuló források, illetve a hulladék felhasználásával történő villamosenergia-termelést.
A törvény szabályozza a villamosenergia kereskedelmet is. Az Országgyűlés elfogadta az állami vagyonról szóló törvényt; a tulajdonosi jogokat - néhány kivételtől eltekintve - a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács gyakorolja.
Nemet mondott a MOL az OMV-nek
Elutasította az OMV tárgyalási javaslatát a magyar olajipari vállalat. A MOL közleménye szerint a térség két legnagyobb olajcégének szorosabb együttműködése a régiós verseny megszűnését jelentené, ami egyértelműen előnytelen.
A magyar társaság hangsúlyozta: változatlanul saját stratégiáját kívánja folytatni, aminek célja a részvényesek érdekeinek védelme, valamint a fenntartható növekedés biztosítása.
Előzőleg az OMV vezérigazgatója a portfolio.hu-nak adott interjúban úgy vélte: a Mollal tervezett szorosabb együttműködésre a nyugati illetve orosz olajcégek régiós érdeklődése miatt, illetve az energetikai ellátás biztonságáért is szükség lenne.
Wolfgang Ruttenstorfer azután beszélt erről, hogy a hétvégén társasága 10-ről 18,6 százalékra növelte részesedését a magyar olajipari vállalatban.
Csökkent a kamat
25 bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a Monetáris Tanács. Az elemzők többsége arra számított, hogy a testület nem változtat a kamatszinten.
A döntés után új történelmi csúcson, 28605 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde irányadó részvényindexe, a BUX. A vezető részvények kivétel nélkül erősödtek, a Mol és az OTP papírjai új történelmi csúcson zárták a kereskedést.