Infostart.hu
eur:
361.19
usd:
316.97
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Néhány kérdésben mind az öt párt egyetért

Hasznosnak nevezte mind az öt párt képviselője a nemzetpolitikáról szóló egyeztetést, és folytatják felmerült kérdések megvitatását - derült ki a pártok által delegált országgyűlési képviselők szavaiból a megbeszélés után.

A fideszes Németh Zsolt szerint egyrészt a Magyar Állandó Értekezlethez hasonló egyeztetési fórum létrehozásáról, valamint a vajdasági és a kárpátaljai magyarok schengeni csatlakozás utáni helyzetéről kell sürgősen egyeztetni, ezekkel kapcsolatban azonban egyelőre távoliak a pártok álláspontjai.

A külügyi bizottság elnöke megjegyezte: feltűnően sok kérdésben egyetértettek a pártok, többek között abban is, hogy folytatják a megbeszéléseket.

Németh Zsolt hozzátette: az egységes nemzetpolitika kidolgozása rendkívül fontos a határon túli magyarok széttöredezettsége, belső megosztottsága és Magyarországgal szembeni bizalomvesztése miatt.

A magyar állapot kihat a határon túlira is

Kozma József, az MSZP politikusa szerint 2007 elején már nem csak a kormányzatnak és nem csak a magyar politikai pártoknak van felelősségük a nemzetpolitika ügyében, hanem új szereplők - például a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma - is beléptek.

A képviselő szerint amíg Magyarország versenyképessége fejlesztésre szorul, addig azt megérzik a határon túli magyarok is.

Fejlesztési politikát szorgalmaznak


A kereszténydemokrata Firtl Mátyás közölte: fontosnak tartják, hogy olyan fejlesztési, illetve regionális politikát folytassanak, ami elősegíti a határ két oldalán fekvő területek összekapcsolását.

Ezt regionális operatív programokon keresztül lehet megvalósítani, ez elősegíti egy újfajta kapcsolatrendszer kialakítását - tette hozzá Firtl Mátyás.

Konszenzusra van szükség


Gusztos Péter, az SZDSZ képviselője azt mondta: egyetértenek azzal, hogy egységes nemzetpolitikát kell megfogalmazni, amelyről a parlamenti pártok konszenzust tudnak kialakítani.

Fel kell hagyni a magyar belpolitikai problémák exportálásával a határon túli magyarok köreibe - fűzte hozzá.

Az MDF-es Almássy Kornél közölte: minden párt egyetértett abban, hogy a határon túli magyarokat ne terheljék a magyar belpolitikai feszültségek, és szűnjön meg az a gyakorlat, hogy a különböző magyarországi pártok beavatkoznak a határon túli magyarok életébe.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×