Infostart.hu
eur:
353.85
usd:
310.75
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Kaszás Attila kómában fekszik az intenzíven

A Nemzeti Színház igazgatója szerint a hétfő este kórházba szállított Kaszás Attila továbbra is kómában van. Jordán Tamás elmondta: a színművész fejlődési rendellenesség következtében kapott agyvérzést. Az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet közlése szerint Kaszás Attilán "ereken keresztül történő műtéti ellátást terveznek".

A Nemzeti Színház igazgatója szerint mindenkit feldúltak a Kaszás Attilával történtek. Jordán Tamás az InfoRádióban elmondta: a színész egyike volt a legegészségesebb, legtetterősebb kollégáknak.

Az agyvérzés akkor történt, amikor a Tizenkét dühös ember című darab délutáni olvasópróbája és az esti előadás között kollégájával, Stohl Andrással éppen konditeremben melegítettek be.

Jordán Tamás az orvosi szakvéleményre hivatkozva elmondta: a betegség oka fejlődési rendellenesség, így az agyvérzés gyakorlatilag bármelyik pillanatban "beszélgetés közben a fotelben is" bekövetkezhetett volna.

Kaszás Attila hirtelen összeesett, mire kollégája mesterséges lélegeztetésben részesítette és kihívták a mentőket. Jordán Tamás hangsúlyozta: a mentők azért késtek 3 percet, mert nem találták meg az utat a Nemzeti Színházhoz, ahol állandóan változik a forgalmi rend. "A mentőautó ott szirénázott és nem tudott bejönni" - fogalmazott a színház igazgatója.

<

Kép a Tizenkét dühös ember című előadásról (fotó: nemzetiszinhaz.hu)

Az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet közlése szerint (melyet megtalálhatnak a Nemzeti Színház honlapján is) "az egyébként teljesen jó állapotban lévő fiatal művésznél hirtelen eszméletvesztés, légzés és keringészavar lépett fel. A gyors és szakszerű ellátás és kivizsgálás ellenére a beteg változatlanul az első pillanatban kialakult kómás állapotban maradt, jelenleg asszisztált gépi lélegeztetésre szorul és érdemi reakciókat nem mutat.

A kivizsgálás alapján agyi ér fejlődési rendellenesség miatti megrepedése okozhatta a váratlan rosszullétet. Az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben agyi érfestést, valamint az ereken keresztül történő műtéti ellátást terveznek, mely egy esetleges újravérzés megelőzését szolgálja. A beteg állapota válságos.

A beavatkozást Dr. Szikora István főorvos, a műtét elismert szakértője végzi" - tájékoztatta a színházat az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet igazgatója, dr. Bognár László.

A Nemzeti Színház igazgatója az InfoRádióban külön hangsúlyozta: a kórház Kaszás Attila feleségén és rajta kívül senkinek sem ad felvilágosítást, így nyomatékosan kér mindenkit, hogy ne érdeklődjenek az intézménynél.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. június 29. 04:03
×
×