Infostart.hu
eur:
386.7
usd:
328.65
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Újabb összecsapás Dakar-ügyben

Számos zöldszervezet tiltakozik a Budapest-Dakar-rali megrendezése ellen, és arra kérik a miniszterelnököt, hogy a környezetromboló verseny helyett más turizmusfejlesztési programokra adja a beígért 500 millió forintot. A területfejlesztési tárca államtitkára szerint azonban az egynapos rendezvény jóval nagyobb bevételeket hozhat, mint amennyi veszteség jár vele.

Összesen huszonegy környezetvédő szervezet fordult nyílt levéllel Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz azt kérve, hogy vonja vissza a Budapest-Dakar-ralinak beígért támogatást.

Boda Zsolt, a Védegylet szóvivője az InfoRádióban azt mondta: a Dakarnak szimbolikusan is rossz üzenete van.

A nemzetközi autós-motoros viadalt világszerte a gazdag emberek felelőtlen, környezetromboló és véres hajcihőjének tartják. Mint mondta, a viadal 29 éves története során összesen 49-en veszítették életüket.

Boda Zsolt hozzátette: gyanítják, hogy az 500 millió forintos állami kötelezettségvállalás mellett a fővárosnak is jelentős kiadásai keletkeznek.

A szervezet azonban a legfőbb problémának azt tartja, hogy a verseny résztvevői jelentős károkat tehetnek a Bakonyban, ahol a hírek szerint áthaladnának a versenyzők a sivatagi terepre kialakított járműveikkel.

Újhelyi István, a területfejlesztési tárca államtitkára szerint az egynapos viadal nem okoz kárt a környezetben, hiszen azt egy olyan helyen rendeznék meg, amely már hosszú idő óta szolgál katonai kiképző helyként, emiatt a terület egyébként is elég szennyezett.

Hozzátette: a turisztikai esemény olyan vonzerőt jelentene, amelynek köszönhetően az országnak sokkal nagyobb bevételei származnának, mint kiadásai.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×