Infostart.hu
eur:
386.7
usd:
328.65
bux:
0
2025. december 26. péntek István

A kamara szigorítaná a végrendelkezés szabályait

Változtatásokat javasolnak a közjegyzők az öröklési jogi módosításhoz - mondta az InfoRádiónak a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökhelyettese. A többi mellett szigorítanák a szóbeli végrendeletre vonatkozó szabályokat.

Tóth Ádám elmondta: célszerű lenne, ha a szóbeli végrendeletet nem kettő, hanem három vagy négy tanú igazolná.

Emellett a kamara szükségesnek tartaná azt is, ha például a gyóntató, a kezelőorvos és a szociális gondozó, tehát azok a személyek, akik közvetlenül a haláleset előtt nagy hatással lehettek a rendelkezőre, nem örökölhetnének.

Azt is szorgalmazzák, hogy a leszármazói öröklés tekintetében az özvegyi haszonélvezeti jog csak az özvegy által lakott ingatlanra, és az általa használt tárgyakra terjedjen ki, minden más esetben az özvegy egy gyermekrészt örökölhessen.

Tóth Ádám elmondta: mindenkinek javasolja, hogy rendelkezzen írásban, ha nem akarja, hogy az általános szabályok szerint osszák szét a vagyonát. Ennek minimális díja 15 ezer forint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×