Infostart.hu
eur:
354.59
usd:
310.99
bux:
138874.7
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Veszélyesebb az autózás, mint a repülés

A repülőgépek pilótái sokkal gyakrabban sérülnek meg a reptérre autózás közben, mint repülés közben - derül ki Háy György most megjelent Légibalesetek pilótaszemmel című könyvéből. Az utasszállító pilótaként dolgozó szerző az InfoRádiónak elmondta: a repülés biztonsága nemzetközi szinten folyamatosan javul, és a balesetek kétharmadát emberi mulasztás okozza.

Félmillió repülésre jut egy súlyosabb baleset - mondta el az InfoRádiónak Háy György pilóta. Hozzátette: a pilótáknak jobban kell félni a repülőtérre autózás veszélyeitől, mint a repüléstől.

Háy György közölte: évente átlagosan negyven repülőgép-baleset történik Magyarországon, és hat-hét súlyos, illetve halálos szerencsétlenségre van példa.

A nemzetközi statisztikák szerint az utas- és teherszállító gépek évente egyre kevesebb, harminc-negyven balesetet szenvednek - fejtette ki a pilóta. Hozzátette: a javuló adatok az egyre fejlettebb műszereknek köszönhetőek.

A balesetek kétharmada az emberi hibák miatt következik be - emelte ki Háy György.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×