Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Dávid Ibolya kormányzásra készül

Az MDF elnöke szerint ma pártja a harmadik erő Magyarországon, és az a célja, hogy felépítse az új jobboldalt. Dávid Ibolya a Magyar Demokrata Fórum országos tisztújító gyűlésén azt mondta: cselekvő ellenzékiséggel alternatívát szeretnének kínálni a nagy pártokkal szemben.

A pártelnök hozzátette: a középosztály érdekében fel kell építeniük az új jobboldalt, és fel kell készülniük arra, hogy 2010-ben képesek legyenek a kormányzásra.

Az MDF tisztújító gyűlésén várhatóan újra a párt országos elnökévé választják a kihívó nélkül induló Dávid Ibolyát. A tanácskozáson döntenek az új elnökségről, valamint az etikai és a számvizsgáló bizottság összetételéről is.

Dávid Ibolya korábban úgy nyilatkozott: az MDF elnökjelöltjeként az a célja, hogy pártja 2009-re 10 százalékos támogatottságot érjen el, és legalább 2-3 képviselőt küldjön az Európai Parlamentbe.

Középen akarnak maradni

Katona Kálmán, a párt választmányi elnöke hangsúlyozta: az MDF-nek középen kell maradnia. Herényi Károly frakcióvezető azt emelte ki, hogy a demokrata fórumnak kiegyezésre kell törekednie a középosztállyal.

A gyűlésen felszólalt Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. A határon túli politikus arról beszélt, hogy az Európai Unión belül újfajta magyar egységet kell megteremteni.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×