Infostart.hu
eur:
355.56
usd:
311.28
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Utcai demonstráció a szakiskolák bezárása ellen

Utcai demonstrációt tart huszonegy szakiskola tervezett bezárása ellen három szakszervezet február 14-én: a szervezetek szerint a főváros eddig érdemben nem egyeztetett velük.

Demonstrációra készül a tervezett iskolabezárások ellen a Pedagógusok Országos Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet és a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete, valamint az érintett iskolák képviselői - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a pedagógus szakszervezet elnöke.

Kerpen Gábor szerint a főváros úgy akarja bezárni az iskolákat vagy áthelyezni az osztályokat, hogy közben nincs tekintettel arra, elférnek-e a diákok a kijelölt intézményben, vagy hogy mi lesz a pedagógusokkal és a többi dolgozóval.

A szakszervezet elnöke hozzátette: mindezt a főváros egyeztetés nélkül akarja megtenni, ez ellen pedig minden erővel fellépnek.

Bizakodnak


Kerpen Gábor úgy véli, a főváros rájött, hogy neki is be kell tartania a jogalkotási törvényt, ezért a korábbi tájékozódó megbeszélések helyett ezúttal érdemben egyeztet majd a szakszervezetekkel február 14-én.

A szakszervezetek a demonstrációval a közvélemény figyelmét szeretnék felhívni arra, valami nagyon rossz történik a szakiskolák körül, amit meg kell akadályozni.

Emellett bíznak a fővárosi képviselők bölcsességében, és megpróbálják elérni, hogy egy rossz döntés nyomán ne nőjön a pályakezdő szakképzési munkanélküliek száma.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×