Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Bevezették a kommunális adót a XII. kerületben

A XII. kerület is bevezette a kommunális adót, amelyet február végéig kell bevallani. Az új közteherből idén befolyó 200-300 millió forintot útfelújításra fordítják.

Látva, hogy a Gyurcsány-csomag és a gazdasági recesszió hogyan érinti a főváros egészét, a XII. kerületben is kénytelenek voltak a saját forrásaikat növelni és bevezetni a kommunális adót - mondta az InfoRádiónak a Hegyvidék fideszes polgármestere.

Pokorni Zoltán hozzátette: a befolyó összeget - várhatóan 200-300 millió forintot - az elhanyagolt állapotban lévő utak, járdák és lépcsők felújítására fordítják.

A polgármester közölte: a testület egyhangúlag, tehát a szocialista és a szabad demokrata képviselők egyetértésével szavazta meg a döntést.

Az adó maximális összegét törvény szabja meg, ez 13.400 forint, a kerület azonban megpróbálta szociálisan igazságossá tenni az adófizetést, így a nagycsaládosok jelentős kedvezményre számíthatnak, a szociális támogatásra jogosultaknak pedig nem kell majd fizetniük - mondta Pokorni Zoltán.

A tulajdon méretétől függően három kategóriát állítottak fel, így egy átlagos kétgyerekes család évente körülbelül 3.600 forintot fizet.

Szintén idén vezette be a kommunális adót a VII. kerület. Két városrészben pedig már régebb óta szedik ezt az adót, Budafokon és a II. kerületben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×