Infostart.hu
eur:
356.31
usd:
312.44
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Ami kimaradt Kóka vagyonbevallásából

Medgyessy Péterhez hasonlóan Kóka János is megtalálta a módját, hogy ne kelljen bevallania egy jelentős ingatlant. A gazdasági miniszter 600 négyzetméteres luxusvillát húz fel a Normafánál. Csak a telek 100-150 millió forintot érhet - írja a Heti Válasz.

"Vagyonbevallásom elkészítéséhez időre van szükségem. Mert ha kifelejtenék akár csak egy biciklit is, rögtön megvádolnának, hogy el akartam titkolni" - adott magas labdát Kóka János 2004 októberében a HVG-ben azoknak, akik nyomon kívánják követni vagyonának gyarapodását.

Az üzletemberből lett miniszter elhamarkodott kijelentést tett. Ha ugyanis legutóbbi, 2006. júniusi vagyonnyilatkozatát a valóság mérlegére helyezzük, nem egy, de nem is két bicikli ára különbséget kell rögzítenünk. Legalábbis erről tanúskodik az a budai telek, illetve a rajta készülő ház, amely Kóka János cégének birtokában áll, és hiányzik a szabad demokrata politikus bevallásából.

A gazdasági miniszter szerzeményének a természetbarátok által jól ismert Normafa ad otthont. Arról a Normafa út 45. alatti, több mint négyezer négyzetméteres telekről van szó, amelyet 2003 szeptemberében vásárolt a Kóka János 51 százalékos tulajdonában lévő Rumed 2000 Ingatlanforgalmazó Kft. A XII. kerület, sőt egész Budapest egyik legdrágább utcájában vagyunk - írta a lap.

A helyi városrendezési szabályzat szerint ez az L6/AXII/ 1-es, vagyis hegyvidéki, kertvárosias övezet, melyben (közel három tucat fa - engedélyezett - kivágása árán) Kóka birtoka párját ritkító módon "harap" bele a Hegyvidéknek nevezett városrész erdősorába. A miniszter a négyezer négyzetméteres terület elkerített felén építkezik - ingatlanforgalmazók szerint csak ez a telekrész 100-150 millió forintot érhet -, a másik fele szabadon áll, talán éppen a későbbi áruba bocsátás reményében.

Tavaly tavasszal elkészült a ház alapja, ma már állnak a falak, kész a tető, a nyílászárók is a helyükön vannak, így van rá esély, hogy a luxusvilla még az idén beköltözhető lesz. A 2004 márciusi tervrajz sem mindennapi hajlékot sejtet: a ház alapterülete 200 négyzetméter, ám mivel a tervek két felső szintről is szólnak, a lakóterület ennek háromszorosa lesz. A bruttó összterület 660 négyzetméter, ám a továbbiakban 600 négyzetméter hasznos területtel számolunk.

Egy ekkora ház építéséhez egyes szakértők szerint önköltségi áron legalább 70-80 millió forint, mások szerint akár kétszer ennyi pénz kell - a tényleges ár a berendezés luxusfokozatától is függ -, a majdani piaci érték pedig megközelítheti a 300 millió forintot.

Következtetéseink a luxusadó alapjául szolgáló övezeti besoroláson és építőipari számításokon nyugszanak. A százmillió forint feletti ingatlanokra kivetett adó alapját az a rendszer szolgálja, amely szerint a fővárost 1-től 13-ig övezetekbe sorolták.

A Normafa út a 11-es kategóriába került: az adóhatóság itt félmillió forintra taksálja a házak négyzetméterét, ami Kóka 600 négyzetméterével szorozva épp 300 milliót tesz ki. Ha pedig a 600 négyzetmétert beszorozzuk 270 ezerrel - azzal a hozzávetőleges összeggel, amennyibe a Mit, mennyiért? című építkezői segédlet szerint a budapesti luxusvillák négyzetmétere kerül -, akkor építési költségként 150-160 millió forintot kapunk - olvasható a Heti Válaszban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Budapesten megszűntek a parkolóautomaták, és 30-50 százalékkal drágult a parkolás július 1-jétől. Bővült az éjszakai közlekedés a budapesti agglomerációba. Életbe lépett az EU-n kívülről rendelt kis csomagokra a 3 eurós vám, mégpedig termékkategóriánként, nem csomagonként. A Semmelweis-nap miatt az egészségügy döntően csak ügyeleti rendben működik.

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szerint Moszkva több forgatókönyvet is mérlegel egy északi offenzívára: noha lehetséges egy fehérorosz területről indított offenzíva is Kijev ellen, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Oroszország a Brjanszki területről indíthat támadást Ukrajna Csernyihiv régiója ellen. "Ez egy reális forgatókönyv, és természetesen felkészülünk rá" - mondta Szirszkij. Közben a Kreml váratlanul lezárt több vasúti határátkelőt Finnország, Észtország és Lettország felé, amiről a szomszédos országokat is értesítette. A lépést nem indokolták. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×