Infostart.hu
eur:
356.24
usd:
312.61
bux:
140686.84
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

A pilóta dönti el, hogy leszáll-e a viharban

Orkán erejű szél esetén előfordulhat, hogy néhány gép nem tud leszállni a Ferihegyi Repülőtéren, vagy nem indul el onnan, sőt szélsőséges esetben be is zárhatják a repteret - mondta az InfoRádiónak a légikikötőt üzemeltető Budapest Airport Rt. szóvivője.

Szollár Domokos felhívta a figyelmet arra, hogy a repülőtérnek saját meteorológiai állomása van, amely hat órára előre jelzi a rendkívüli időjárási eseményeket.

Adott szélerősség esetén előfordulhat, hogy bizonyos géptípusok nem tudnak majd le-, illetve felszállni Ferihegyen. Szélsőséges esetben az is elképzelhető, hogy be kell zárni a repülőteret - tette hozzá.

A szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta: a pontos műszereknek köszönhetően az ilyen reptérzárak a menetrendi késések normális ütemén belül vannak. Az idő javulásáig a gépek vagy egy kitérő repülőtéren várakoznak, vagy a levegőben köröznek.

A pilóta dönt

Szollár Domokos közölte: a repülőgép pilótájának áll jogában eldönteni, hogy az általa vezetett gép alkalmas-e a le-, illetve felszállásra.

Nagy szembeszélben könnyű leszállni, a repülőtéren a keresztirányú szelet nem szeretjük, amelynél relatíve kisebb sebesség is veszélyezteti a leszállást. A pilóta dönt, nekünk az a feladatunk, hogy pontos információkat szolgáltassunk - összegzett a szóvivő.

Az utasoknak azt tanácsolta Szollár Domokos, hogy figyeljék a Budapest Airport honlapját, ahol minden fontos adatot megtalálnak.Viharos szél csütörtökön és pénteken

Az előrejelzés szerint a szél csütörtökön késő délutánra viharossá fokozódik, így éjszakára 80-90 kilométer/órás széllökésekre kell számítani, míg péntek hajnalban - intenzív záporok és zivatarok kíséretében - a 90-110 kilométer/órás sebességet is elérheti, és főként az északi megyékben 120 kilométer/órás széllökés is kialakulhat.

Molnár László meteorológus az InfoRádiónak azt mondta, hogy a széllökések ereje akkora lesz, mint tavaly augusztus huszadikán.

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban azt tanácsolta, hogy erős szélnél lehetőleg ne tartózkodjunk a szabadban, csukjunk be minden ajtót és ablakot, ne hagyjuk száraz fa vagy cserepes tető közvetlen közelében járművünket, az udvarról, erkélyről időben hozzunk be mindent, amit a vihar elsodorhat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Annyira extrém a hőség, hogy a felforrósodott beton miatt a Bethesda Kórházba égési sérüléssel is kerülnek be gyerekek, ezt az intézmény főigazgatója, Velkey György János csecsemő- és gyermekgyógyász mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×