Infostart.hu
eur:
356.16
usd:
312.71
bux:
140780.26
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Már Soroksárig ér a német szeméthegy

Egy soroksári telephelyen és egy kiskunhalasi szeméttelepen is találtak Németországból származó, illegálisan beszállított szemétbálákat. Az eddigi adatok szerint a bűncselekmény szálai Bács-Kiskun megyébe futnak össze.

Egy soroksári telephelyen 150 bála illegálisan Németországból behozott szemetet találtak - ismertette a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádióban.

Az eddigi vizsgálatok alapján nem kizárt, hogy Soroksárra is a körözés alatt álló Bács-Kiskun megyei vállalkozó szállított a hulladékot - közölte a Mihályné Bornemisza Eleonóra.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a XXIII. kerületben karácsonykor találtak 150 bála szemetet.

Mihályné Bornemisza Eleonóra felhívta a figyelmet arra, hogy a körözött férfi annak a Csengőd melletti szeméttárolónak a tulajdonosa, ahol január elején szintén illegálisan Magyarországra szállított szemetet találtak, és aki az idézés ellenére nem jelent meg a kihallgatáson.

A szóvivő kifejtette: szerdán arról értesítették őket, hogy egy kiskunhalasi szeméttelepen is találtak nagyobb mennyiségű, valószínűleg szintén Németországból, illegálisan behozott szemétbálákat, melyek egy részét már megpróbálták ismeretlen személyek szétteríteni.

December óta eddig Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom és Pest megyében találtak a rendőrök Németországból származó, illegálisan Magyarországra szállított szemétbálákat, melyek száma megközelíti a négyezret. Az ügyben tíz embert gyanúsítanak, négyen előzetes letartóztatásban vannak, illetve három gazdasági társaság ellen folyik nyomozás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Tisza-kormány: Magyar Péter az éjjel újabb kinevezést tett, további vízkorlátozások jöhetnek a rekordhőség miatt

Tisza-kormány: Magyar Péter az éjjel újabb kinevezést tett, további vízkorlátozások jöhetnek a rekordhőség miatt

A rendkívüli hőség és az egyre több helyen jelentkező vízhiány állt a Tisza-kormány fókuszában az előző napokban, miközben a kabinetnek több fontos politikai és intézményi ügyben is döntenie kellett. A parlament a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről határozott, újabb fejlemények érkeztek az aranykonvoj-ügyben, és az egészségügyben is vezetőváltás történt. A kormány úgy tűnik jelen esetben a hőséghelyzetet priorizálja, de amennyiben ma megkezdődik az enyhülés a hét második felében újabb politikai döntéseket készíthetnek elé, és az ellenjegyzés után az is kiderülhet, mely pozíciókra kell új embert találnia Orbán Anita külügyminiszternek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×