Infostart.hu
eur:
366
usd:
321.92
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Fidesz: helyi népszavazásokkal a kórházbezárások ellen

Megyei és települési népszavazás megtartására buzdítja a Fidesz az ország lakosságát annak érdekében, hogy ne kelljen bezárni, illetve lefokozni kórházakat - jelentette be Mikola István, az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke.

Mint mondta, a Fidesz bízik abba, hogy Sólyom László köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordul a törvénnyel kapcsolatban.

Azt mondta: a kórházi ágyak szétosztásának csiki-csuki játéka most a regionális egészségügyi tanácsokban folytatódik, ezek a testületek azonban a Fidesz szerint elvonják az önkormányzatok jogkörét.

Mikola István úgy látja, hogy az egészségügyi intézményrendszer átalakítása mögött a kormánypárti képviselők ingatlanspekulációja áll.

A törvényben ugyanis benne maradt az a passzus, hogy egy kórház jogutód nélkül megszüntethető úgy, hogy a keletkezett vagyont nem kötelező visszaforgatni az egészségügybe. Mint mondta, erre senkinek nincs joga.

Hozzátette: a Fidesz nem vesz részt a Molnár Lajos egészségügyi miniszter által létrehozni kívánt nyolc fős egészségpolitikai testületben, ha az csak egy újabb kommunikációs fogás lesz.

Az ellenzéki párt csak azt tekinti tárgyalási alapnak, ha a kormány visszavonja a törvényt, és térségi népegészségügyi alapokon hozzákezd egy új reformhoz. Ennek azonban Mikola István nem látja esélyét, mert szavai szerint a kormány eddig is lesöpörte az asztalról a fideszes javaslatokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×