Infostart.hu
eur:
353.39
usd:
308.52
bux:
142451.73
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

A tárca szerint sikeres a méhnyakrákszűrés

Sikeresnek tartja a méhnyakrákszűrés fontosságát hangsúlyozó, másfél éve indult kampányt az Egészségügyi Minisztérum.

A tárca államtitkára a Liliom-program második szakaszának lezárása után az InfoRádióban elmondta: a résztvevők 31 százaléka eddig soha, vagy csak öt évnél régebben vett részt szervezett szűrésen.

Horváth Ágnes felhívta a figyelmet arra, hogy a vizsgálaton a 25 és 60 év közötti nőknek legalább három évente részt kellene venniük.

Hangsúlyozta azt is, hogy évente 500 nő hal meg a betegségben, pedig az időben felfedezett méhnyakrák 100 százalékosan gyógyítható.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rengeteg vizet pazarolunk – ezekre kellene figyelnünk, főleg hőség idején

Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, akár 150 liter fölé is nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására – mondta Kugler Gyula, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke az InfoRádióban.
Feloldották az eddigi legerősebbnek tartott AI-modell korlátozását: egyből rá is ugrottak az internetezők

Feloldották az eddigi legerősebbnek tartott AI-modell korlátozását: egyből rá is ugrottak az internetezők

Az Anthropic június 9-én mutatta be a Claude Fable 5 és Mythos 5 modelleket, ám alig három nappal később az amerikai Kereskedelmi Minisztérium exportkorlátozásokat rendelt el, miután biztonsági réseket és egy állítólagos kínai "tudásdesztillációs kampányt" azonosítottak. A tiltás miatt a vállalat ideiglenesen minden felhasználó elől elzárta a modelleket, július 1-jén azonban a korlátozásokat feloldották, miután az Anthropic új védelmi megoldásokat vezetett be. A botrány a keresési adatok szerint nem törte meg a Claude iránti érdeklődés 2026 eleje óta tartó növekedését, bár a ChatGPT továbbra is messze vezet a globális keresések terén.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×