Infostart.hu
eur:
361.86
usd:
315.71
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric

A fővárosi KDNP szívességet tesz az MSZP-nek?

A Fővárosi Közgyűlés ne várjon Demszky Gáborra, amíg esetleg hajlandó lesz elfogadni Gy. Németh Erzsébetet helyettesének, hanem módosítsa a működési szabályzatát úgy, hogy a képviselők egyharmada is jelölhessen főpolgármester-helyettest - javasolja a fővárosi KDNP-frakció. Bagdy Gábor frakcióvezető hangsúlyozta: a javaslattal nem az MSZP-nek tesznek szívességet, hanem azt szeretnék elérni, hogy végre működőképes legyen a közgyűlés.

A KDNP-frakció mindenképpen szeretne megoldást találni arra a lehetetlen állapotra, hogy a Fővárosi Közgyűlés a megalakulása óta eltelt több mint két és fél hónap alatt nem alakította meg a működéséhez szükséges testületeket - közölte a KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Bagdy Gábor javaslatukat ismertetve elmondta, hogy az önkormányzati törvény egyik szakasza szerint a Fővárosi Közgyűlés tagjai sorából titkos szavazással főpolgármester-helyetteseket választhat.

Azt csak a Fővárosi Közgyűlés szervezeti és működési szabályzata köti ki, hogy kizárólag a főpolgármester jelölhet embert a posztra.

A KDNP ezért kezdeményezni fogja az szmsz módosítását úgy, hogy a képviselők egyharmadának javaslatára is lehessen főpolgármester-helyettest választani - jelentette ki a frakcióvezető.

Bagdy Gábor szerint egyelőre nem akarnak senkit sem jelölni, csak biztosítani szeretnék, hogy legyen egy olyan mechanizmus, amely akkor is lehetővé teszi a főpolgármester-helyettes választást, ha a főpolgármester "nem kíván élni jelölési jogával".

Arra a felvetésre, hogy a KDNP a jelenlegi helyzetben ezzel a javaslattal gyakorlatilag szívességet tenne az MSZP-nek, a frakcióvezető hangsúlyozta: az ő céljuk, hogy főváros  felébredjen "féléves álmából".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Mi lesz az Otthon Starttal, a kamatstoppal és a babaváróval? – Holnap felfedik várakozásaikat a banki vezetők, érdemes eljönni

Mi lesz az Otthon Starttal, a kamatstoppal és a babaváróval? – Holnap felfedik várakozásaikat a banki vezetők, érdemes eljönni

A Portfolio évente megrendezett Future of Finance konferenciái általában a szabadon szárnyaló gondolatok jegyében zajlanak, így idén sok szó esik majd a fizetési szolgáltatások középtávú jövőjéről, a mesterséges intelligencia által lehetővé tett futurisztikus lehetőségekről és az annuitás alternatíváját jelentő hiteltörlesztési módokról is. Ugyanakkor néhány közelebbre tekintő beszélgetést is szervezünk a szeptember 23-ai, holnapi eseményre, ilyen lesz például az is, amelyen a lakossági hitelezés aktualitásairól fogunk beszélgetni. Lesz miről szót ejteni, hiszen az Otthon Start, a babaváró és a kamatstop sorsa is lóg még a levegőben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×