Infostart.hu
eur:
352.87
usd:
308.35
bux:
142632.73
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Drasztikus áremelésre készül a főváros

A BKV árainak 14 százalékos, illetve a távhődíj 45 százalékos emelését javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek a Főpolgármesteri Kabinet.

A főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója elmondta: a tömegközlekedésben az előterjesztés értelmében a dolgozói bérletek ára az inflációnál alacsonyabban, 6,5 százalékkal, a tanuló és nyugdíjas bérletek 13 százalékkal, a vonaljegyek 24 százalékkal drágulnak.

Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a BKV idei 48,6 milliárd forintos jegybevételét a tarifaemelést követően jövőre 52,1 milliárd forintosra tervezi a cég.

A tanulóknak és nyugdíjasoknak járó árkiegészítés viszont 20,7 milliárdról 19,1 milliárd forintra csökken jövőre.

Egy szakértői tanulmány szerint a díjbevételek akkor sem növekednének nagyobb mértékben, ha jelentősebb lenne a tarifaemelés - tette hozzá az igazgató.

A kommunikációs vezető néhány példát említve kifejtette, hogy a dolgozói bérletek ára az inflációnál alacsonyabban, 6,5 százalékkal 7.350 forintra, a tanuló-nyugdíjas bérletek 13 százalékkal 2.950 forintra, egy vonaljegy ára pedig 24 százalékkal 230 forintra drágulna.

A városvezetés egyetértett azzal az állásponttal, hogy inkább a bérletvásárlásokat ösztönözzék oly módon, hogy a vonaljegyek árát nagyobb mértékben emelik.

Lesz olyan jegy, például a 2.220 forintos hétvégi családi jegy, amelynek ára nem változik. Lesz olyan is, mint a metrószakaszjegy, amelynek ára 38 százalékkal drágul 130-ról 180 forintra.Drágább lesz a meleg is

Nyáry Krisztián azt is közölte: a kétlépcsősre tervezett távhődíj-emelés részleteiről csütörtökön dönt a városvezetés.

Mint mondta: várhatóan nem két egyforma részletben, hanem januárban nagyobb, a fűtési szezon után pedig kisebb mértékben drágul a távhő ára.

A rászorulók a fővárosi kompenzációs rendszer mellett igénybe vehetik majd az állami támogatást is.

Azok viszont, akiknek egy főre jutó havi jövedelme több mint 93.000 forint, semmilyen támogatást nem kapnak. Részükre minimális kedvezményt jelent, hogy az év első hónapjaiban nekik sem kell a 45 százalékos áremelést fizetniük.

A két egyforma nagyságú áremelést azért vetik el, mivel ez esetben lennének olyanok, akik a második emelésnél mínuszos számlát kapnának - tette hozzá az igazgató.

A Főtáv Zrt. likviditási gondjainak elkerülésére, amit a kétlépcsős emelés okoz, az állam várhatóan néhány milliárd forintos előrehozott támogatást ad a cégnek.

Nyáry Krisztián elmondta azt is, hogy a kabinet ülésén nem volt jelen egyik cég vezérigazgatója sem.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Nem valószínű, hogy a Balaton kiszáradna a következő évtizedekben, de a vízállásban komolyabb változások lehetnek, és erre a legjobb válasz az alkalmazkodás lenne – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója. Beszélt arról is, hogyan kellene átalakítani a tó partjait.
Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

A folyamatos ukrán dróntámadások következtében a Krím-félszigeten az áram- és üzemanyag ellátás után a víz is akadozni kezdett. Moszkvában folyamatosan ütik az elektronikus hálózatot Kijev fegyverei, ugyanakkor az ukránoknál is akad gond: továbbra is alacsonyak a készletek légvédelmi rakétákból. Oroszosz jelentések szerint folyik a harc a donyecki Liman elfoglalásáért, a településen húzódik az egyik utoló védvonal a kulcsfontosságú erődváros, Szlavjanszk előtt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×