Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Nyolccal több kiemelt kórház lesz

Az Egészségügyi Bizottság elfogadta azt a bizottsági módosító indítványt, amely tartalmazza, hogy az eddigi tervezett 31 kiemelt kórház helyett 39 legyen. A tervezetről hétfőn szavaz az Országgyűlés.

A bizottsági módosító javaslatok értelmében a kiemelt kórházak közé kerülne - az eddig megnevezett 31 intézmény mellett - a soproni, a karcagi és a siófoki kórház, a fővárosiak közül pedig a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház, az Uzsoki utcai Kórház, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház, a Szent Imre Kórház és a Szent János Kórház.

A lista bővítését a kormány is támogatta. Horváth Ágnes, az egészségügyi tárca államtitkára elmondta: a kiemelt intézmények számának emelésével az eddig felmerült területi ellátási aránytalanságot akarták kiegyenlíteni.

A javaslatcsomagban szerepel a salgótarjáni megyei kórház aktív ágyszámának növelése, illetve a debreceni és a szolnoki kórházakban végrehajtandó belső átcsoportosítás.

Az egészségügyi bizottság támogatta azt a javaslatot is, miszerint a csak krónikus ellátást nyújtó intézetekben lehessen aktív belgyógyászati ellátás is.

Elfogadták azt a tervezetet is, amely szerint a regionális egészségügyi tanácsok évente értékelnék az ellátás helyzetét, és ha szükséges javaslatot tennének a kapacitások megváltoztatására. Az egészségügyi miniszternek is évente kellene helyzetértékelő jelentést készítenie.

Mikola István, a testület fideszes alelnöke a szakmai és betegszervezetekkel folytatandó egyeztetésekre hivatkozva a témák megtárgyalásához új ülés összehívását kérte, de javaslatát leszavazták.

Mikola István az elfogadott javaslatcsomagról úgy vélte, hogy az veszélyezteti a zavartalan betegellátást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×