Infostart.hu
eur:
364.93
usd:
325.68
bux:
145481.35
2026. november 2. hétfő Achilles

A kételyek ellenére lesz csipkártyás rendszer a metrón

Új pályázatot ír ki a BKV a csipkártyás jegyrendszer bevezetésére, annak ellenére, hogy a főváros nem látja biztosítottnak a beruházás megtérülését. Kós András, a projekt vezetője szerint az előző tender érvénytelenítése miatt legkorábban 2008 tavaszára épülhet ki a rendszer a budapesti metróban.

Az új közbeszerzési pályázat hasonló lesz az eredetihez, ám a lebonyolítását lényegesen gyorsabb átfutási idővel képzeli el a BKV, mint a korábbi, érvénytelenített eljárásét - mondta az InfoRádiónak Kós András.

A legkorábban azonban így is csak 2007 áprilisában köthetik meg a nyertes pályázóval a szerződést, és azután legalább egy évbe telik, amíg működőképes lesz a rendszer.

Az eredeti tervek szerint a csipkártyás jegyellenőrző rendszer kiépítését már jövő év elején megkezdték volna a kis földalattin, és 2007 végére minden metróvonalon működött volna.

A BKV szerint a 60 milliárdos beruházás 12 év alatt térül majd meg, ebben azonban kételkedik a főváros vezetése.

Arra a kérdésre, hogy ennek ellenére miért ragaszkodnak az új rendszerhez, Kós András úgy válaszolt: csak az lehet a vita tárgya, hogy bekövetkezik-e az a nagymértékű "blicceléscsökkenés", amit a BKV vár.

"Ma reálisan 15-20 százalék között van a bliccelés mértéke. Mi azt feltételezzük, hogy 6 százalékkal tudjuk ezt csökkenteni azzal, hogy a metróállomásokat és a forgalmasabb hévállomásokat lezárjuk. Ez nem túlzás" - vélekedett Kós András.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez nem tartott sokáig: már megint esnek a tőzsdék

Ez nem tartott sokáig: már megint esnek a tőzsdék

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Európában a nyitás óta folyamatosan romlik a hangulat, mínuszban vannak a tőzsdék. A mai napon piacmozgató események szempontjából az ISM feldolgozóipari mutatójára ajánlott figyelni, a hetet azonban sokkal inkább a munkaerőpiaci adatok, illetve az amerikai félidős választások, illetve az iráni események alakítják majd. Eközben tovább robog a haramdik negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, a mai zárás után jelent az Apple és a Palantir is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×