Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.09
bux:
145359.92
2026. november 2. hétfő Achilles

Vádat emelt az ügyészség Ragyás Tóni gyilkosa ellen

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az alvilágban Ragyás Tóniként ismert férfi gyilkosával és a gyilkos felbujtójával szemben. M. Róbertet és 26 társát többek között emberölés bűntettével és más súlyos bűncselekményekkel vádolja az ügyészség.

Morvai Attila, az ügyészség szóvivője az InfoRádiónak elmondta: M. Róbertet többek között azzal vádolják, hogy utasítást adott a Ragyás Tóniként elhíresült H. Antal három évvel ezelőtti meggyilkolására. Vádat emeltek azon társai ellen is, akik elkövették az emberölést.

A vádiratban ezen kívül azonban még számos - bűnszervezet keretében elkövetett - bűncselekmény szerepel: több emberen, előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete, négyrendbeli emberölés bűntettének előkészülete, kétrendbeli visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel, illetve három rendbeli, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás kísérlete - tette hozzá a szóvivő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései
cikkünk frissül

Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései

A kormányfő megfogalmazása szerint a kommunista államhatalom behatolt a családok és a közösségek életébe, félelmet keresett, sorsokkal zsarolt, másokat erővel, pénzzel, karrierrel csábított együttműködésre. A szembenézés azonban a rendszerváltozáskor és azóta is elmaradt, a Kádár-rendszer bűneinek valós bemutatása, 36 éves adósságot törlesztenek most. Parlamenti beszéd.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
Meglépi a kormány, amire 36 éve várnak a magyarok

Meglépi a kormány, amire 36 éve várnak a magyarok

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala, amelyet Magyar Péter miniszterelnök parlamenti beszédében a rendszerváltás 36 éves adósságának nevezett. Az állambiztonsági nyilvántartások már ezen a héten megnyílnak, a beszervezési dossziékat pedig 2027. február 25-ig, a kommunizmus áldozatainak emléknapjáig teszik közzé. A kormányfő hangsúlyozta, hogy az iratok nem lesznek teljesek, és egy név szereplése önmagában nem elegendő az érintett megítéléséhez. Arra kérte a családokat és a sajtót, hogy kerüljék a megbélyegzést, és felelősen kezeljék a dokumentumokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×