Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
324.78
bux:
145687.84
2026. november 2. hétfő Achilles

Temetői buszjáratok halottak napján

November hatodikáig hosszabb nyitva tartással várják a budapesti temetőkbe látogatókat - mondta a Budapesti Temetkezési Intézet vezérigazgatója. Simóka Kálmánné az InfoRádióban elmondta: reggel héttől este nyolcig lehet felkeresni a sírkerteket.

Hangsúlyozta: az Új köztemetőbe és a Fiumei Úti Sírkertbe is be lehet hajtani autóval, emellett a temetkezési intézet ingyenes buszjáratokat is indít a rákoskeresztúri Új köztemető területén.

Mindenszentek napján a BKV rendkívüli busz- és villamosjáratokat indít, és sűrűbben járnak a tömegközlekedési járművek. A közlekedési vállalat szóvivője az InfoRádióban elmondta: a szokásos járatok mellett külön villamosjáratot is indítanak az Új köztemetőbe és a Kozma utcai izraelita temetőbe.

Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője közölte, hogy az intercityk több kocsival járnak, és igény szerint a személyvonatokhoz is több szerelvényt csatol a vasúttársaság.

A volánbuszok a munkaszüneti napokon szokásos menetrend szerint közlekednek.

Kovács Iván, a határőrség szóvivője azt mondta: nem számítanak nagyobb forgalomra mindenszentek napján a határátkelőknél, a várakozási idő sehol nem haladja meg a 30 percet - ígérte.

Címlapról ajánljuk
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×