Infostart.hu
eur:
364.93
usd:
325.68
bux:
145481.35
2026. november 2. hétfő Achilles

Szabadon engedték a T-34-es vezetőjét

Szabadon engedték azt a férfit, aki október 23-án beindította a kiállított T-34-es tankot.

Az ügyészség lakhelyelhagyási tilalmat kért a férfira, és fellebbezett a Budai Központi Kerületi Bíróság határozata ellen, amely így nem jogerős.
A 65 éves férfit csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal, valamint rongálás vétségével gyanúsítja az ügyészség.

Berackai Bernadett ügyvéd elmondta: a harckocsi beindítása miatt indult eljárásnak egyelőre csak egy gyanúsítottja van, a nyomozók most próbálják azonosítani a többieket.

Október 23-án délután a rendőrség és a tüntetők összecsapásai idején néhány behatoltak a Városháza parkba, ahol beindítottak egy szabadtéri kiállításon bemutatott régi harckocsit, majd a járművel néhány lépéssel a rendőrök sorfala előtt álltak meg.

Holló József nyugalmazott altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója az InfoRádióban azt mondta: a rendbontók készültek a harckocsi elvitelére.

Címlapról ajánljuk
Ez nem tartott sokáig: már megint esnek a tőzsdék

Ez nem tartott sokáig: már megint esnek a tőzsdék

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Európában a nyitás óta folyamatosan romlik a hangulat, mínuszban vannak a tőzsdék. A mai napon piacmozgató események szempontjából az ISM feldolgozóipari mutatójára ajánlott figyelni, a hetet azonban sokkal inkább a munkaerőpiaci adatok, illetve az amerikai félidős választások, illetve az iráni események alakítják majd. Eközben tovább robog a haramdik negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, a mai zárás után jelent az Apple és a Palantir is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×