Infostart.hu
eur:
365.77
usd:
327.81
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Felavatták A szabadulás kútját

A köztársasági elnök szerint 1956-tal kapcsolatban minden nemzedéknek megvan a felelőssége.

Sólyom László Kalocsán, a forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére felállított emlékmű avatásán azt mondta: a mostani fiataloknak kell megteremteni 1956 mítoszát, az ő feladatuk és felelősségük, hogy október 23-át valódi nemzeti ünneppé tegyék.

Az államfő úgy fogalmazott: az emlékművek avatása azt mutatja, hogy vannak, akik törődnek az egykori hősökkel.

Benedek György Kossuth-díjas szobrászművész A szabadulás kútja elnevezésű alkotása az 1940-es és a '60-as évek között Kalocsán fogva tartott, több mint 500 politikai elítélt nőnek állít emléket.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×