Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Az MSZP-t baloldali néppárttá kell alakítani

Az MSZP baloldali néppárttá alakítása mellett érveltek a párt vezető politikusai szombaton Budapesten, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának rendezvénye előtt tartott sajtóbeszélgetésen.

A platform ülésén az MSZP október 21-i kongresszusát készítik elő, amely "megrendelést" ad a párt új működésmódjának, irányítási struktúrájának kialakítására, illetve társadalmi kapcsolatrendszerének megújítására és az ebből következő alapszabály-módosításra - közölték a beszélgetés résztvevői.

A sajtóbeszélgetésen többek között Kiss Péter, a platform vezetője, Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese, Lendvai Ildikó, a parlamenti frakció vezetője és Simon Gábor, az országos választmány elnöke vett részt.

Kiss Péter: A platform a néppárt mellett teszi le a voksát

Kiss Péter azt mondta: az MSZP előtt az a kihívás áll, hogyan tud egy higgadt, nyugodt munka társadalmi kereteihez saját működésével hozzájárulni.

Hozzátette: a Baloldali Tömörülés Platform a néppárt mellett teszi le a voksát. A néppárti működés azt jelenti, hogy a párt két kampány között időszakban is a társadalmi kapcsolataira támaszkodik, kampányidőszakban pedig ezt a kapcsolatrendszert is "csatasorba állítja".

Az a kihívás rövidtávon, hogy az MSZP ne csak a Fidesz által teremtett politizáláshoz képest legyen vonzó, hanem önmagában programjával, működésével is - közölte Kiss Péter.

Szekeres Imre: az MSZP jövőjét meghatározza a megújulás

Szekeres Imre szerint a szocialista párt jövőjét meghatározza a politikai, szervezeti megújulás. Az elnökhelyettes szerint a baloldali néppárt célcsoportjának nem csupán a szegényeknek kell lenniük, hanem a közös problémával küzdőknek, például az egyedülálló szülőknek, azoknak, akiket a nyugdíjrendszer átalakítása érint, a romáknak, vagy a szolgáltató szektor "kétkezi munkásainak".

Lendvai Ildikó a párt előtt álló kihívások között említette azt, hogy a térségben egyetlen baloldali erőnek sem sikerült egyszerre elérni a gazdasági és a politikai stabilitást, "ennek a térségnek szomorú törvénye, hogy a gazdasági jófiúkat igen könnyen követik a politikai rosszfiúk, a populista kormányok".

Lendvai: minden nézet képviseletét nem lehet felvállalni, de minden érdekét igen

A magyar belpolitikában megjelent "a radikális kártya", egy baloldali pártnak választ kell adnia arra, hogyan tudja a demokrácia védővonalait megerősíteni - hangsúlyozta a frakcióvezető, hozzátéve: a parlament szerepét meg kell erősíteni, illetve rendszeressé és folyamatossá kell tenni a választók és politikai elit kapcsolatát.

Lendvai Ildikó szerint a kongresszuson megrendelés kell, hogy szülessen a baloldal hagyományos, esélykülönbséget csökkentő programjának új eszközeire. Hozzátette: egyetlen párt sem vállalhatja fel a korábbi Hazafias Népfront szerepét, nem vállalhatja fel minden társadalmi nézet képviseletét, de minden érdek képviseletét igen.

Simon Gábor kiemelte: a szocialista párt változása nem öncélú, az a működés hatékonysága, a politikai sikeresség és a társadalmi támogatottság érdekében történik.

Simon Gábor: nem választási vagy médiapártként kell működni

A választmány elnöke szerint nem választási vagy médiapártként kell működnie az MSZP-nek, hanem két választás között is kapcsolatot kell tartania, kötődési pontot kell kínálnia a polgároknak.

Krausz Tamás, a Baloldali Tömörülés Platform alelnöke elmondta: ott, ahol a szociáldemokratáknak kell megcsinálniuk a megszorító intézkedéseket, ez mindig a baloldal társadalmi kapcsolatainak meggyengülésével jár. Ebben a helyzetben megerősödik a jobboldali előretörés, amelyet Magyarországon a Fidesz ösztönöz, ezért a baloldali erőknek meg kell erősíteniük társadalmi kapcsolataikat.

Az MSZP jövőre, január végén, február elején is tart kongresszust, akkor kerül sor tisztújításra, így a szocialista párt új elnökének megválasztására is.

Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×