Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Demszky: százötven kilométer út újult meg eddig az idén

Elkészült a 150. kilométer felújított út a fővárosban, ezzel megvalósult a Fővárosi Önkormányzat ez évre tervezett útfelújítási programjának kétharmada - jelentette be Demszky Gábor szombati sajtótájékoztatóján. Az útfelújításokkal várhatóan november végére készülnek el teljesen.

"Mindent megteszek, hogy 2007 végére a fővárosi úthálózat európai színvonalú legyen" - mondta Demszky Gábor, hozzátéve: még 200 kilométernyi útszakasz felújítására van szükség az idei program befejeztét követően.

A 2005-ben indult Podmaniczky-program keretében három év alatt megújul a fővárosi kezelésű utak negyven százaléka. A főváros a kormány támogatásával együtt 21,1 milliárd forintot költ az utakra: a főváros 12,3 milliárd forintot, a kormány 8,8 milliárdot fordít útrekonstrukcióra; kátyúzásra 2,4 milliárd forint áll rendelkezésre.

Az idén elkészült 150 kilométer útfelújítás csaknem másfél millió négyzetmétert jelent: több mint 33 ezer tonna aszfaltot építettek be, mintegy négyezer ember és nyolcszáz munkagép dolgozott a felújításokon.

A tíz kivitelező több mint ezerötszáz helyen végzett akadálymentesítést, és négyszáz új buszmegálló épült.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×