eur:
393.81
usd:
365.11
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Átadták a Pécset elkerülő utat

Átadták a forgalomnak Pécs elkerülő útjának utolsó 3 kilométer hosszú szakaszát, ezzel befejeződött a baranyai megyeszékhelyet elkerülő út megszakításokkal mintegy két évtizeden át tartó építése.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke az átadóünnepségen azt mondta: az útszakasznak köszönhetően várhatóan csökken a városon átmenő napi 32-35 ezres járműforgalom és a belvárost érő környezeti ártalom.

A beruházás 2,7 milliárd forintból készült el, az összeg 75 százalékát az Európai Unió, a fennmaradó részt a gazdasági tárca finanszírozta.

A kivitelező kétsávos, sávonként 8 méter széles utat, továbbá 3 kisebb hidat és egy vasúti felüljárót épített, valamint felújította az ezekhez kapcsolódó közműveket.

A Pécset elkerülő, összesen 17 kilométer hosszú út építése az állandó pénzhiány miatt húzódott 20 éven át.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×