Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Kidőlt fák és omlásveszély

Országszerte tart még a szélviharok és esőzések utáni károk elhárítása, a katasztrófavédelemhez eddig 1.200 segélykérő hívás érkezett - közölte a szervezet szóvivője. Dobson Tibor elmondta: több kisebb személyi sérülés is történt a vihar miatt, de súlyos szerencsétlenségről nem tudnak.

A vihar szinte az egész országra kiterjedt, kivéve egy-két északkeleti megyét. A legsúlyosabb károkat, az ország középső és a Dunántúl középső részéről, Somogy, Veszprém, Fejér, Bács-Kiskun és Pestmegye déli részéről jelentették - mondta az InfoRádióban Dobson Tibor.

A katasztrófavédelmi szóvivő szerint a tűzoltóknak még pénteken is több száz címre kell eljutniuk, ahol kidőlt fákat kell elszállítaniuk, omlásveszélyt kell megszüntetniük, vagy vízszivattyúzási munka vár rájuk.

A vihar során csak kisebb személyi sérülések történtek - tette hozzá Dobson Tibor. Hárman sérültek meg könnyebben, amikor Tolna megyében egy fa rádőlt a vasúti pályára és beleszaladt egy szerelvény.

Dunaújvárosban egy személyautó utasa sérült meg szintén könnyebben, amikor egy körforgalomban fa dőlt a gépkocsira.

A kárfelmérést ma kezdik meg az önkormányzatok - mondta Dobson Tibor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×