Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
325.83
bux:
143941.81
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Hány embernek nem lesz állása?

Sokan nem tudják, hogy lesz-e még állásuk, több állami intézményben ugyanis ezt egyelőre nem közölték.

A miniszterelnök a kormányprogramban a központi közigazgatás 20 százalékos leépítését jelentett be, de a különböző tárcák átszervezése és összevonása miatt is sokan vesztik el állásukat.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban sem tudják még, hogy ki marad. A tárca vezetője egy sajtótájékoztatón azt mondta: határidőre befejezik a létszámleépítést.

Azt egyelőre az InfoRádió érdeklődésére nem tudták megmondani, hogy hány ember küldenek el a minisztériumtól. Azt sem közölték, hogy a volt Belügyminisztériumtól hány dolgozó kerül át a tárcához.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, Bászna-ügy, médiatanács, ügynökakták – szavazásdömping kedden az Országházban. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált. Most zajlik a titkos szavazás a vagyonvédelmi hivatal újabb elnökhelyetteseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×