Infostart.hu
eur:
366.29
usd:
321.97
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Mit ígért az MSZP, és mit valósít meg most?

Mást ígért az MSZP a választási kampányban, mint ami bekerült a kormányprogramba, és végképp más valósul meg a szombaton bejelentett megszorításokkal - derül ki abból az összehasonlításból, amelyet az InfoRádió végzett el a három dokumentumon.

"Nem kell félni, nem fog fájni" - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országos Érdekegyeztető Tanács szombati ülésén, amelyen bejelentette az Új egyensúly névre keresztelt megszorító csomagot.
/>
/>Az MSZP tulajdonképpen már a választási kampányban is ezt ígérte, csak akkor még cáfolták az ellenzéknek azt az állítását és a gazdasági elemzőknek pedig azt az elvárását, hogy készül az új Bokros-csomag.
/>
/>Az InfoRádió korábban összehasonlította az Erős köztársaság, sikeres Magyarország című választási programot, illetve az Új Magyarország című kormányprogramot, és a fontos pontokon már azok sem egyeztek.
/>
/>Egyikkel sincs azonban még köszönőviszonyban sem az Új egyensúly program, ami a közeljövő valóságát írja le.
/>
/>A választási programnak már az előszavában az MSZP azt írta, hogy legnagyobb sikerük az infláció leszorítása volt. Ehhez képest most a kormány is elismeri, hogy a fogyasztói árindex megduplázódik.
/>
/>A szocialisták a választási programban büszkén emlékeztetik az olvasót arra, hogy soha nem látott mértékben emelték meg a béreket és bevezették az evát.
/>
/>Most csökkenni fognak a reálbérek, megemelik az evát, és éppen a kampányban még szavazatszerzőnek szánt béremelést hibáztatják a mostani gazdasági helyzetért.
/>
/>A választási program legpatetikusabb részeként az MSZP gyarapodó, új békeidőket ígért: most a gyarapodás elhalasztásához kérik a társadalom türelmét.
/>
/>A választási program egyértelműen 200 ezerrel több munkahelyet ígért, ehhez képest az Új egyensúly megteremtése érdekében most csak a közszférából több mint tízezer embert bocsátanak el.
/>
/>A választási program 16. oldalán a szocialisták életszínvonal-növekedést ígértek, sőt, még azt is, hogy a gazdasági növekedésből megteremtett többletbevételeket a nyugdíjakra és az adóterhek csökkentésére fogják fordítani. Ennek is az ellenkezője lesz igaz: az adók növekednek, hiszen emelkedik az eva és négy százalékkal az szja felső kulcsa is.
/>
/>A kampányszöveg 17. oldalán az MSZP írásba foglalta, hogy a reálbérek lépést tartanak majd a GDP-növekedéssel, a minimálbérek pedig gyorsabban emelkednek majd, mint a létminimum.
/>
/>Ezzel szemben két évig senki nem számíthat arra, hogy a reálbérek emelkedni fognak - derül ki az Új egyensúly programból.
/>
/>Ugyancsak a választási program 17. oldalának nyolcas pontja emlékeztet arra, hogy az MSZP ígéretet tett a vállalkozások adóterheinek csökkentésére.
/>
/>Most mégis emelkedik az eva, maradnak a munkáltatók által fizetett járulékok, sőt, bevezetik az elvárt járulékot, a szolidaritási adót, a kamatadót és a tőzsdei nyereségadót, tíz százalékkal több pénzt vesznek el a természetbeni juttatások adójával, megmarad a bankadó, és adózni fog a házipénztár.
/>
/>Ezek egyikére még csak utalás sincs a választási programban, ami a társadalombiztosítási terhek mérséklését is megígérte, de úgy tűnik, azt sem komolyan.
/>
/>A választási program csupa jót ígér az otthonteremtésre készülőknek, és egy szót sem szól semmilyen megszüntetésről, vagy emelésről. Az Új egyensúly program azonban már kijózanít, hiszen januártól megszűnik a lakáshitel adókedvezménye, 2008-tól pedig bevezetik az ingatlanadót is.
/>
/>A képet az teszi teljessé, hogy az MSZP választási szövegében vastagon szedve hangsúlyozzák a szocialisták, hogy "a választás nem ígéretverseny, hanem felelősségverseny".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×