A pünkösdi király megválasztása az egyik legarchaikusabb pünkösdi népszokás, és mindenhol ügyességi próbával, például lovas versennyel döntötték el, ki lesz egy évig a pünkösdi szokás.

Nem volt akármi a pünkösdi királyok hatalma, mert egy évig ingyen ihattak a kocsmában, hivatalosak voltak minden mulatságba, és a legénytársaik őrizték helyettük az állataikat - elevenítette fel a szokásokat Tátrai Zsuzsanna.

A népszokást Jókai Mór Egy magyar nábob című regényében is megörökítette.

A néprajzkutató hozzátette: jelenleg már csak idegenforgalmi látványosságként választanak pünkösdi királyokat.

Pünkösdölés

Tátrai Zsuzsanna elmondta: a pünkösdölésnek kétféle formája volt Magyarországon.

A Dunántúlon négy nagyobb lány vezetett egy kisebbet, megállnak a házaknál, a kislány feje fölé baldachin-szerűen piros kendőt feszítenek ki, énekelnek, és az ének egyik soránál a fehér ruhába öltözött kislány pedig virágszirmokat szórt.

Az ének végén felemelték a kislányt, és azt kiáltották, hogy ekkora legyen a "kendtek kendere", illetve, hogy ekkorára nőjön a kislány.

Az Alföldön lakodalmas menet mintájára jártak házról házra, énekeltek és táncoltak.

Zöldág-járás

A néprajzkutató kitért arra is, hogy pünkösd természetes jelképe a rózsa mellett a zöld ág, amely a népi hiedelem szerint elűzi az ártó hatalmat, és ha kitűzik, akkor rászáll a szentlélek. Régen Európa-szerte zöld ágakkal díszítették a házakat, istállókat.

Szokás volt a zöldág-járás is, amikor a fiatalok kimentek az erdőbe, zöld ágakat törtek, majd énekelve végigjárták a falut, és szétdobálták az ágakat, mintha ezzel hoznák el az igazi tavaszt.

Ezek a tavaszköszöntő ünnepségek archaikusak, nagy valószínűséggel még a kereszténység előtti időkre nyúlnak vissza.

Pünkösdi szokás volt a pásztorok megajándékozása is, a gazdáktól kalácsot és bort kaptak.