2025. július 30. 06:47 Nagyszerű hírt kapnak a fürdők kedvelői Több mint egy évig tartó szünet után nyitják újra a budapesti Dandár Gyógyfürdő beltéri medencéit.
2025. július 30. 06:35 Szenvedélybetegsége miatt lemond a Momentum II. kerületi alpolgármestere Berg Dániel kedden jelentette be, hogy lemond alpolgármesteri tisztségéről Budapest II. kerületében, miután hosszabb betegszabadságot követően arra a következtetésre jutott: szenvedélybetegsége kezelése és felépülése nem egyeztethető össze a közéleti szerepvállalással.
2025. július 30. 06:23 Pusztító erejű földrengés volt Oroszországban Erős, 8,8-as erősségű földrengés rázta meg szerdán Oroszország távol-keleti Kamcsatka-félszigetét. A földmozgás 3-4 méteres szökőárt okozott, evakuálásokat tett szükségessé, és épületeket rongált meg – közölték a hatóságok.
2025. július 30. 06:12 Tudományos áttörés a küszöbön az Alzheimer-kór kezelésében? Az új gyógyszer gyorsan és hatékonyan tisztítja meg a plakkoktól az agyat, ráadásul kevesebb a mellékhatása is. Még az is felvetődött, hogy prevenciós céllal is szedhető.
2025. július 30. 06:00 Veszélyes mezőkön: nem lehet megakadályozni egy borzalmas fegyver terjedését Válságba került az 1997-es Ottawai Egyezmény, amely a gyalogsági aknák betiltásával milliók életét védte meg – hangsúlyozta az InfoRádióban Olekszij Anton, az Oeconomus junior kutatója.
2025. július 30. 05:45 Kár volt lejönni - szúnyoginvázió Siófokon Milliós tömegben lepik el az árvaszúnyogok Siófok Petőfi sétányát és a város szinte teljes területét, ellehetetlenítve a teraszos vacsorákat és a szabadtéri programokat. Bár a rovar nem csíp, és irtani sem szabad, a helyi vendéglátósok és szállásadók a kétségbeesés szélén állnak a jelenség miatt.
2025. július 30. 05:30 Új funkcióval bővül a Google Chrome: segít kiszűrni a csaló webshopokat A böngésző mesterséges intelligenciája mostantól a webáruházakkal kapcsolatos legfontosabb információkat is összefoglalja, így a vásárló jobban meg tudja ítélni, honnan tervez vásárolni.
2025. július 30. 05:15 Kitört egy forradalom a Balatonnál, utaznak, hogy megízleljék Elképesztő népszerűségnek örvend egy hagyományos magyar étel Zamárdiban: a pacalpörkölt. Egy helyi bisztró konyhájáról kikerülő, gőzölgő finomság valóságos zarándokhellyé tette a somogyi települést, ahová az ország minden pontjáról érkeznek a pacalrajongók.
2025. július 30. 05:00 Nyugdíjelőleget kaphat, kár volna lemondani róla, ha húzódik az eljárás A nyugdíjelőleg egy fontos intézmény a magyar nyugdíjrendszerben, amely biztosítja, hogy a nyugdíjra jogosultak ne maradjanak ellátás nélkül, ha a nyugdíjmegállapítás elhúzódik.
2025. július 30. 04:45 Megint beleszálltak a közútkezelő egyik villódzó furgonjába – képek „Belénk jöttek megint – figyelmetlenség miatt történt baleset” – olvasható a Magyar Közút közösségi oldalán.
2025. július 30. 04:30 Vajon tudnak-e erről a támogásról a bölcsizős szülők? Továbbra is nagyon népszerű a bölcsődei térítésidíj-támogatás: tavaly szeptemberben indult a Kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének célzott támogatása című kiemelt projekt, amelynek keretében Magyarország kormánya az EU támogatásával a Magyar Államkincstáron keresztül vissza nem térítendő bölcsődei díjtámogatást biztosít a kisgyermeket nevelő szülők számára.
2025. július 30. 04:15 Mikor máskor romlana el az idő? - Videó A hétvégéig egyre melegebb lesz, aztán...
2025. július 29. 23:00 Állatok leölésére használt fegyverrel végzett kétéves kisfiával egy somogyi férfi Az anya a kisfiúval 2024 augusztusában végleg elköltözött a férfitől, aki ittasan rendszeresen szidalmazta párját, továbbá féltékenysége miatt veszekedett is vele. A nő beperelte az elkövetőt, aki elhatározta, úgy vesz elégtételt volt élettársán az elhagyása és a perindítás miatt, hogy megöli a gyermeket.
2025. július 29. 22:45 Eltiltásokról és fegyelmikről döntött az MLSZ A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának keddi döntése szerint Nuno Campos, a Zalaegerszeg edzője nem ülhet le a kispadra a labdarúgó Fizz Liga következő fordulójában.
2025. július 29. 22:30 Titkos találkozó a Lánchídon - újra összejött a három magyar jóbarát A Lánchídnál fotózkodott Leslie Mandoki, Csupó Gábor és Szűcs László, annak apropóján, hogy 50 évvel ezelőtt itt hozták meg életük legnagyobb döntését.
2025. július 29. 22:05 Magyar éremeső a sportlövő Európa-bajnokságon Fábián Sára Ráhel arany-, Major Veronika ezüstérmes lett a nők 25 méter standard pisztoly versenyszámában a franciaországi Chateauroux-ban zajló sportlövő Európa-bajnokságon. Tasi Tamás bronzérmes, a magyar trió pedig negyedik lett a futócéllövők 50 méteres 30+30 lövéses normál számában.
2025. július 29. 22:03 Olyan gyakran kapja a vizes világversenyek rendezési jogát Kína, mint Magyarország 2006 és 2018 után jövőre harmadszor rendeznek rövid pályás úszó-vb-t a távol-keleti országban, ahol ráadásul 2029-ben vizes világbajnokság is lesz.
2025. július 29. 21:50 "Élete végéhez közeledik" - Se gyógyulni, se meghalni nem engedik haza Ratko Mladicot Nem engedélyezi az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT), hogy az életfogytig tartó börtönbüntetését töltő, súlyos beteg Ratko Mladic szerb tábornok hágai börtönéből hazautazhasson gyógykezelésre.
2025. július 29. 21:42 Jogszerűtlenül bocsátottak el tanárokat - a nap hírei A vártnál magasabb infláció miatt 1,5 százalékos nyugdíj-kompenzációt jelentett be a kormány. Az eddigi 2,5 százalékról 1 százalékra csökkentette idei növekedési előrejelzését a kormány. Több száz teherautónyi humanitárius segélyt juttatnak be a Gázai övezetbe. Az InfoRádió legfontosabb keddi hírei.
2025. július 29. 21:32 Szalai Zoltán: akit egy kicsit is érdekel az őt körülvevő világ, az biztosan talál programot az MCC Feszten Esztergomban az MCC Feszt a hét végén több száz hazai és külföldi előadóval, valamint változatos zenei koncertekkel várja azokat, akik érdeklődnek a közélet, a kultúra, a tudomány, az üzleti világ vagy éppen a geopolitika iránt.
2025. július 29. 21:20 Robert Fico: a britek influenszereket fizettek a 2023-as szlovákiai választás befolyásolására A szlovák miniszterelnök azzal vádolja Nagy-Britanniát, hogy egy londoni médiacégen keresztül beleavatkozott a 2023-as szlovák parlamenti választásokba. Robert Fico azt állítja, hogy a brit külügyminisztérium influenszereket fizetett a voksolás befolyásolására, pártja, a Smer rovására, illetve a Progresszív Szlovákia javára.
2025. július 29. 21:08 Vízügy: hiába az elmúlt napok sok csapadéka, nincs változás a Balatonon Az elmúlt napok esőinek köszönhetően nem nőtt, mindössze nem csökkent tovább az ország nagy tavainak vízszintje – mondta az InfoRádióban Siklós Gabriella. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője kifejtette, napokig tartó, lassú, áztató esőre lenne szükség az érdemi változáshoz.
2025. július 29. 20:56 Elszámolta magát a német kormány – a vártnál jóval nagyobb lesz a költségvetési hiány Kiszivárgott értesülések szerint alultervezte a 2027 és 2029 között időszak költségvetési előirányzatát a német kormánykoalíció. Lars Klingbeil pénzügyminiszter ugyanis 144 milliárd eurós hiánnyal számolt, ebből azonban 172 milliárd euró lett.
2025. július 29. 20:44 Fontos ország jelezte: el fogja ismerni Palesztinát Nagy-Britannia szeptemberben elismeri a palesztin államot, ha Izrael addig nem egyezik bele a gázai tűzszünetbe és nem teljesít több más feltételt - jelentette be kedden Keir Starmer brit miniszterelnök.
2025. július 29. 20:31 Új budapesti hidak és teljes HÉV-felújítás - bejelentéseket tett Lázár János Az építési miniszter szerint ez az a kormány, amely minden ciklusban épít Duna-hidat, a következőben sem lesz másként, ha maradnak.
2025. július 29. 20:20 A rendőrök már nagyon készülnek a Forma-1-re, jelentősek a forgalmi változások A 2025. augusztus 1. és 3. között megrendezésre kerülő 40. Forma-1 Magyar Nagydíj miatt jelentős forgalmirend-változásokra kell számítani Mogyoród és a Hungaroring környékén.
2025. július 29. 19:56 Itt az új MÁP Plusz-sorozat Augusztus 1-től új sorozat jön a Magyar Állampapír Pluszból - derült ki az Államadósság Kezelő Központ tájékoztatásából. Az új állampapír fontosabb paraméterei nem változnak: marad az 5 éves futamidő és a lépcsőzetesen emelkedő fix kamatozás.
2025. július 29. 19:40 Erre a szőlőbirtokra figyel most az ország egy éven át A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban – jelentette ki az Agrárminisztérium a tárca mezőgazdaságért felelős államtitkára kedden az év pincészete elismerés átadásán, amit idén a St. Andrea szőlőbirtok érdemelt ki.
2025. július 29. 19:27 12 év börtön egy orosz kormánykritikus újságírónak Alekszej Navalnijhoz közelinek tartották. Tárgyalása zárt ajtók mögött zajlott.
2025. július 29. 19:15 Nagy Márton feltárta a gyengébb gazdasági teljesítmény okait, és új támogatási formákat ígért Tovább rontotta növekedési várakozását a kormány, már csak egyszázalékos GDP-bővülést vár 2025-re. Nagy Márton keddi tájékoztatóján azt is elmondta, új adócsökkentési megoldásokon dolgozik a kormány, de a kkv-k és az állami alkalmazottak százezrei is új programokra készülhetnek.
2025. július 29. 19:02 10 hónapos gyermekét ütötte a megzakkant anya Minősített testi sértéssel vádolnak egy nőt, amiért bántalmazta 10 hónapos kislányát egy debreceni rehabilitációs központ várójában.
2025. július 29. 18:50 Kapu Tibor: a hazatérés sokkal izgalmasabb volt, mint gondoltam volna Július 15-én tért vissza a SpaceX Dragon űrkapszulában a Földre Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről, ahol az Axiom-4 küldetés másik három űrhajósával 18 napot töltött, és több mint 60 kísérletet végeztek el.
2025. július 29. 18:37 Nem is őket akarta megölni New York mészárosa A gépkarabéllyal felfegyverzett Shane Tamura a jelek szerint a Nemzeti Futball-liga (National Football League - NFL), a professzionális amerikai futball-szövetség központi irodájának alkalmazottait akarta megtámadni, de a 44 emeletes irodaházban működő két lift közül nem a megfelelőt választotta.
2025. július 29. 18:24 Ez sem a balatoni vonatozás napja Elvontatták Balatonberényből a meghibásodott szerelvényt, így újraindulhatott a közlekedés Balatonmáriafürdő és Balatonszentgyörgy között. A dél-balatoni vonalon csökkennek a késések, kedd estére állhat helyre a menetrend.
2025. július 29. 18:10 Ezrével harcolhatnak Ukrajnában a kolumbiai zsoldosok is Az ukrán erők bevallása szerint csak az egyik dandárjukban mintegy 2 ezer kolumbiai zsoldos lehet, a parancsnok szerint havi körülbelül ezer dél-amerikai fegyveres érkezik a hadseregbe.
Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket
Három halott egy házban: a mentősök is elbódultak az anyagtól – rejtélyes tragédia az Egyesült Államokban