2026. szeptember 7. 19:10 A belügyminiszter felmentette az NSÜ elnök-vezérigazgatóját Pósfai Gábor belügyminiszter hétfői hatállyal felmentette a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. (NSÜ) elnök-vezérigazgatóját, Bíró Pétert.
2026. szeptember 7. 18:57 Witkoffék egyszerre "bratyiztak" Putyinnal és Zelenszkijjel Donald Trump hétfőre tervezett egy beszélgetést Putyin orosz és Zelenszkij ukrán elnökkel azután, hogy megbízottai Moszkvában és Kijevben jártak. Steve Witkoff és Jared Kushner szívélyes hangnemben tárgyalt Putyinnal, miközben Kijevben ölelgette Zelenszkijt. Utóbbi azt mondta: a háború valószínűleg nem ér véget.
2026. szeptember 7. 18:43 A Waberer's visszautasítja, hogy jogellenes előnyben részesült volna A Waberer's visszautasít minden olyan, a sajtóban megjelent állítást vagy sugalmazást, amely szerint a kötvénykibocsátások során jogellenesen járt volna el, vagy jogellenes előnyben részesült volna – áll a cég hétfői közleményében.
2026. szeptember 7. 18:32 Vámosi Péter: világbajnokhoz méltó szereplés Antonellitől hazai pályán A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes pilótája a 19. helyről rajtolva nyerte meg a Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában. Vámosi Péter a Motorsportol.hu főszerkesztője szerint Antonelli csapattársa lett a legnagyobb riválisa, George Russell gyakorlatilag egyedüli kihívója maradt.
2026. szeptember 7. 18:20 NKA: újabb két embert vettek őrizetbe a pénzügyi nyomozók Újabb két embert vettek őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói a Nemzeti Kulturális Alap által kifizetett, több mint 17 milliárd forint összegű támogatásokkal kapcsolatos büntetőeljárásban – közölte a NAV.
2026. szeptember 7. 18:10 Berobbant az új NAV-rendszer A papírnyugtás vállalkozások a Pénztárgép Portál egyszerű webes felületén küldhetik be a nyugtaadatokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) a szeptember 1-jén indult új rendszerben, az első három napon már 20 ezer vállalkozás 424 ezer nyugta adatát rögzítette 1,5 milliárd forint értékben – közölte az adóhatóság.
2026. szeptember 7. 17:59 Tanévkezdésre visszatért a diákot bántalmazó prefektus Szeptembertől ismét dolgozhat az esztergomi ferences gimnázium kollégiumi prefektusa, akit korábban azért függesztettek fel, mert egy nyolcadikos diák fegyelmezése során többször gyomron ütötte a fiút. A belső vizsgálat és a rendőrségi eljárás még nem zárult le, de a munkáltató a jogszabályok miatt nem tarthatta fenn tovább a felfüggesztést.
2026. szeptember 7. 17:49 Vitézy Dávid: 140 kilométer mellékút megújult, és ez még csak a kezdet A közlekedési és beruházási miniszter beszámolójában azt is bejelentette, hogy szeptemberben egy hosszú távú, országos útfelújítási programot is bemutatnak, azzal a céllal, hogy kiszámítható módon javuljon az állami közúthálózat állapota.
2026. szeptember 7. 17:40 „Döbbenetes”: Forsthoffer Ágnes reagált az egyik képviselő felszólalására Vajon tud-e mélyebbre süllyedni Toroczkai László? – reagált Magyar Péter hétfőn a Facebookon a Mi Hazánk frakcióvezetőjének parlamenti felszólalására, amiben azt mondta a miniszterelnöknek, hogy kérjen bocsánatot és ne meneküljön „gyáva, undorító féregként”.
2026. szeptember 7. 17:31 Eltemették Ratko Mladicot Katonai tiszteletadás mellett eltemették hétfőn Belgrádban Ratko Mladicot, a boszniai szerb hadsereg egykori főparancsnokát, akit a hágai törvényszék népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt, és augusztus 27-én, 84 éves korában halt meg a hágai börtönben.
2026. szeptember 7. 17:20 Trump szerint Új-Mexikó már a nevében is illegális Az amerikai elnök vasárnap azt javasolta, hogy Új-Mexikót „Új-Amerikának” kellene hívni, és megosztott egy fotót az államról az új névvel. Donald Trump pár napja írta alá azt az elnöki rendeletet, amely az Ontario-tavat Amerika-tóra változtatta.
2026. szeptember 7. 17:12 Menekülnének Szlovákiából a fiatalok Egyre kevésbé bíznak abban, hogy hazájukban jobb jövő vár rájuk, és sokan közülük a kivándorlást is fontolgatják – derül ki egy közvélemény-kutatásból. A felmérés egyik legfigyelemreméltóbb eredménye, hogy a 18 és 24 év közötti szlovákiai fiatalok közül tízből akár nyolcan is elképzelhetőnek tartják, hogy külföldön keresnek jobb lehetőségeket.
2026. szeptember 7. 17:01 Meglepetés a tanévnyitón, lemond az SZFE rektora A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanévnyitóján Sepsi Enikő bejelentette, hogy kezdeményezi a rektori megbízása lezárásáról szóló egyeztetést.
2026. szeptember 7. 16:51 Megkezdődött az épületek bontása Rákosrendezőn, de a feladat ezzel még nem ér véget Az elhagyatott, leromlott állapotú épületek bontása Rákosrendezőn megkezdődött – közölte a XIII. kerület polgármestere hétfőn a Facebook-oldalán.
2026. szeptember 7. 16:41 Újabb győzelem, csoportmásodikként vb-továbbjutó a női kosárlabda-válogatott A magyar női kosárlabda-válogatott 82-73-ra legyőzte a Koreai Köztársaságot a berlini világbajnokság harmadik fordulójában.
2026. szeptember 7. 16:34 Futballtörténelmet írt a korábbi világklasszis fia Ha valaki azt olvassa vagy hallja, hogy ifjabb Ronald Koeman két gólt szerzett egy holland élvonalbeli mérkőzésen, talán meg sem lepődik. Apja fia! – mondja rá, a futballtörténelem egyik leggólerősebb hátvédjére gondolva. Ám Koeman junior kapus!
2026. szeptember 7. 16:22 Feljelentés a Waberer's korábbi MFB finanszírozásai miatt Feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a Waberer's korábbi MFB finanszírozásai miatt a Gazdasági és Energetikai Minisztérium képviseletében Kapitány István miniszter.
2026. szeptember 7. 16:10 Gyógyszertárak, kórházak nevében csalnak, ez a módszer A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság arra hívta fel a figyelmet, hogy a különböző étrend-kiegészítőket sokszor gyógyszerként vagy annak helyettesítőjeként, egészségügyi intézmények, gyógyszertárak vagy egészségügyi szakemberek nevének, arculati elemeinek felhasználásával hirdetik a kétes eladók, megtévesztve ezzel a vásárlókat.
2026. szeptember 7. 15:58 Kiderült a magyar hokiválogatott vb-menetrendje Kanada ellen kezd a májusi németországi jégkorong-világbajnokságon a magyar válogatott.
2026. szeptember 7. 15:46 Így vizsgáztak az okostelefonokban rögzített nyugták A papírnyugtás vállalkozások a Pénztárgép Portál egyszerű webes felületén küldhetik be a nyugtaadatokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz a szeptember 1-jén indult új rendszerben, az első három napon már 20 ezer vállalkozás 424 ezer nyugta adatát rögzítette 1,5 milliárd forint értékben.
2026. szeptember 7. 15:34 Újabb pofon Gianni Infantinónak A Belga Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy nem támogatja a nemzetközi szövetség (FIFA) jelenlegi vezetőjét, Gianni Infantinót, a szervezet jövő évi elnökválasztásán.
2026. szeptember 7. 15:22 Amerikai és saját fegyverekkel készül Tajvan a legrosszabbra Az új költségvetési tervezet szerint a szigetország összesen közel tizenöt milliárd tajvani dollárt költene a következő hat év során a hadiipari bővítésekre.
2026. szeptember 7. 15:10 Milliárdokat fogadott el, élete végéig rács mögött marad Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte hétfőn egy kínai bíróság Vang Csien-csünt, a kínai értékpapír-felügyeleti bizottság (CSRC) volt alelnökét korrupció miatt – számolt be a CCTV kínai állami televízió.
2026. szeptember 7. 15:06 Magyar Péter viszonválasza: „ne hazudjon bele az emberek szemébe” Parlamenti viszonválaszában belügyminisztériumi számokkal szembesítette a kormányfő a KDNP-s ex-belügyminiszterhelyettest. Rétvári Bencét és Torockai Lászlót is hazudozással vádolta, és beszámolt egy szombati programjáról.
2026. szeptember 7. 14:58 450 millió font elköltése után távozik a Liverpool sportigazgatója Távozott posztjáról Richard Hughes, a Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának sportigazgatója, aki a szaúdi al-Hilalnál folytatja.
2026. szeptember 7. 14:46 Kezdeményezi a parlament feloszlatását a szerb kormány Kezdeményezi a parlament feloszlatását a szerb kormány, ezzel megkezdődik az előre hozott parlamenti választások kiírásának hivatalos folyamata – közölte hétfőn a szerb közszolgálati televízió (RTS).
2026. szeptember 7. 14:36 Ellenzéki válaszok Magyar Péternek: virtigli liberális program ez! Toroczkai László (Mi Hazánk) rekedtre szurkolta magát a hétvégén Dunaszerdahelyen, Rétvári Bence (KDNP) szerint meg kéne örökíteni Magyar Péter kezét, amelyhez képest IV. Béla a fasorban sincs. Bóka János (Fidesz) pedig köszöntötte a köztévé nézőit.
2026. szeptember 7. 14:34 Kemény kritikát kapott a tao-rendszer az ÁSZ-tól Indokoltnak tartja a látvány-csapatsportok társaságiadó-kedvezményen alapuló (tao) támogatásának felülvizsgálatát az Állami Számvevőszék (ÁSZ), elemzésük szerint ugyanis az nem a sportszakmai eredményességet helyezi a középpontba és visszaélésekre is lehetőséget ad - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
2026. szeptember 7. 14:22 Brutális leépítés jön a Jaguar Land Rovernél Több ezer munkavállalójától válik meg a következő két évben a Jaguar Land Rover (JLR), elsősorban az amerikai vámok és a kínai konkurencia miatt.
2026. szeptember 7. 14:10 Tarr Zoltán: a párbeszédet még a konfliktusok előtt el kell kezdeni Meg kell erősíteni a párbeszéd azon eszközeit, amelyekkel megelőzhetők lehetnek a konfliktusok – hangoztatta a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett, Út a békéhez című UNESCO-konferencián.
2026. szeptember 7. 13:58 Létszámcsökkentésre készülhet a Wizz Air, négy bázis is érintett A légitársaság pilótákat, másodpilótákat és légiutas-kísérőket bocsáthat el négy romániai bázisáról – az ottani alkalmazottai közel tíz százalékát. Már a szempontokat is tudni, mi alapján dönthet a cég.
2026. szeptember 7. 13:46 „Nemtelen és elfogadhatatlan” – kemény üzenetet küldött Forsthoffer Ágnes A közéletben tapasztalható verbális bántalmazás ellen emelt szót az Országgyűlés elnöke hétfőn napirend előtt a parlamentben.
2026. szeptember 7. 13:34 Paks II: újabb késésről csicseregnek a madarak Az előző kormánynál ott szakadt meg a történet, hogy 2031-2032-ben bekapcsolhatják az új atomerőműblokkot, egy friss irat szerint azonban ez már 2034-re sem biztos, hogy reális.
2026. szeptember 7. 13:22 Ünneplésből tragédia: halálos robbanás rázta meg a fesztivált Pirotechnikai termékek robbantak fel a Temascalcingo közép-mexikói város védőszentjének tiszteletére tartott fesztiválon az elmúlt hétvégén, legkevesebb tíz ember meghalt, hatvannégy megsérült – közölték a mexikói hatóságok helyi idő szerint vasárnap.
2026. szeptember 7. 13:09 Hamarosan nyilvánosságra hozzuk a gyermekvédelmi jelentést – Magyar Péter a parlamentben A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában bejelentette: új, digitális mérőrendszert telepítenek a Dunára Paksnál, átalakítják a dohány-, a hulladék és a szerencsejáték-koncessziót, valamint az autópálya üzemeltetését is, hogy a bevételek a magyar adófizetőket gazdagítsák. Elindult a parlamenti ősz.
Lezsák Sándor, Szita Károly, Martonyi János, Torgyán József, Csurka István – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek