eur:
394.67
usd:
372.15
bux:
0
2024. április 16. kedd Csongor

A Kétfarkú a Nagy Népi Mindenkimás Hibáztatásáról

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt megköszönte szavazói támogatását, és szót ejtett a taktikai szavazás kudarcáról is.

"Az eredmény azt jelenti, hogy Magyarországon maradunk. 5 felett ugye elutaztunk volna fél évre külföldre nyaralni, 1 alatt meg elmenekültünk volna az országból.

A választási eredmény alapján én úgy gondolom, a következő 4 évben az a legfontosabb feladatunk, hogy valahogy elérjük azokat a vidékieket, akik a nemlétező bevándorlóktól rettegnek és valahogy megértessük velük, hogy őket átverték. Ez nagyon fontos lenne, mert most 2,5 millió ember rettegésből szavazott. Emellett nyilván

folytatjuk, amit eddig is csináltunk, a városfelújítást, a közösségépítést, valamelyst nagyobb volumenben mint eddig, hiszen mostantól lesz erre évi 40 millió forint állami támogatásunk,

amit igyekszünk majd értelmesen elkölteni. És átláthatóan.

A szuperül sikerült taktikai szavazásról annyit, hogy szerintem a lehető legrosszabbul sült el. Nekem kezdettől az volt a bajom vele (mondjuk ugye mindamellett h gulyásmarciék a demokrácia jegyében minket nem is mértek, így csupa kamu adat szerepelt a támogatottságunkról a neten), hogy pont azokat a kisebb normálisabb pártokat csinálják ki ezzel, akik nem ezt érdemelnék. Azzal hogy a legesélyesebbnek mondott dk/szoci-jobbik jelölt mellett kampányoltak és ugye mindenki hülye volt, aki nem lépett vissza, sikerült kicsinálni az lmpt, az együttet, a momentumot és így 2022-ben is gyurcsány ferenc meg a jobbik fog ránk mosolyogni a plakáton. Ez azért elég szomorú szerintem. Szintén talán

nem volt a legszerencsésebb, hogy a taktikai szavazás miatt az ellenzék kampánya konkrétan egy hatalomtechnikai vitává alakult.

Szintén szomorú volt látni, hogy a baloldali sajtó konkrétan propagandaújságírássá alakult az elmúlt hetekben. Most ugye még a Nagy Népi Mindenkimás Hibáztatása jegyében szépen megírják, hogy az lmp meg a momentum meg az mkkp (ugye úgy tesznek h a ránk leadott szavazatokat automatikusan hozzáadják más pártokéhoz, mintha aki ránk szavazott az automatikusan pld leszavazott volna a jobbikra, ami a többségre sztem nem igaz) tehet mindenről. Hát ez van, fel a fejjel, mindenkinek szép napot és ki ne vándoroljatok külföldre! Bocs a komoly posztért, nem lesz több ilyen."

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Elszabadulhat a bika az arany piacán

Elszabadulhat a bika az arany piacán

A Citigroup elemzői szerint az arany ára a következő 18 hónapban elérheti az unciánkénti 3000 dollárt, az előttünk álló ralit többek között a várható amerikai kamatcsökkentések táplálhatják, miközben a keresletet a központi bankok és kínai fogyasztók felőli aranyétvágy, valamint az aranyfedezetű alapokba történő beáramlás is erősíti - írta meg a Bloomberg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×