Andy Burnham, az új brit miniszterelnök hétfőn a Downing Street előtt tett eskü utáni első beszédében úgy fogalmazott: kormánya „megszakítja az elmúlt évek kudarcainak láncolatát”, és egy új gazdasági, valamint politikai modellt épít fel az Egyesült Királyság számára. Emlékeztetett arra, hogy tíz év alatt ő már a hatodik kormányfő, ami szerinte jól mutatja az ország politikai instabilitását. Ha néhány hónappal korábbra megyünk vissza, akkor valójában ő már a hetedik miniszterelnök.

A klasszikus munkáspárti értékekhez való visszatérésre utaló Burnham azt ígérte, hogy több döntési jogkört ad a régióknak, csökkenti London túlsúlyát, a közbeszerzésekkel pedig tudatosabban támogatja majd a brit vállalatokat. Közölte azt is, hogy

még az idén bemutat egy tíz évre szóló országfejlesztési tervet, miközben már a következő napokban intézkedéseket jelent be a megélhetési költségek csökkentésére.

Első céljai között említette a hajléktalanság visszaszorítását is.

Leköszönő elődje, Keir Starmer búcsúbeszédében azt mondta: munkáját befejezettnek tekinti, és sok sikert kívánt utódjának. Kommentátorok azt találgatják: Starmer kitölti-e képviselői mandátumát, vagy arról is lemond? Ha feladná ezt a posztot is, akkor nagy valószínűséggel egy Zöld párti jelölt hódíthatná el az időközi választásokon a helyet a Munkáspárttól, amit egyfaja „bosszúként” látnának.

A brit sajtó közben máris élesen megosztott az új miniszterelnök programját illetően. A konzervatív Daily Telegraph szerint Burnham túlságosan ragaszkodik a Munkáspárt régi gazdaságpolitikai elképzeléseihez, különösen a vagyonadó gondolatához, amely szerintük korábban is kudarcot vallott, és inkább a beruházások ösztönzésére kellene koncentrálnia. Burnham nem sok jót mond a brit középosztály vagyonosodásához vezető Thatcheri évekről, amelyek során fokozatosan felszámolták az északi régiók iparvállalatait.

A BBC talán finom utalásként tűzte műsorra vasárnap este a Full Monty című filmet, amelyben munkájukat elveszített sheffieldi munkások férfi-sztriptíz tánccal próbálnak túlélni.

A londoni Standard azt emeli ki, hogy Burnham egyelőre nem magyarázta el, miből finanszírozná nagyszabású reformjait. Mivel a költségvetési fegyelem fenntartását ígérte, és nem akar jelentősen többet költeni hitelből,

sok elemző szerint végül az adóemelések módszeréhez nyúlhat. Ez különösen London és Dél-Anglia középosztályát érintheti érzékenyen,

ahol a magas lakhatási költségek miatt már most is sok család érzi úgy, hogy romlik az életszínvonala. Egyelőre azt hirdette meg, hogy megemeli az adómentes szja-kulcs határát, ami az alacsonyabb keresetűeknek kedvez.

A Politico elemzése szerint Burnham politikai stílusában több olyan elemet is átvett Donald Trump amerikai elnöktől, ami nem ideológiai, hanem kommunikációs természetű: a szavazók közvetlen megszólítását, a közösségi média intenzív használatát, valamint azt az üzenetet, hogy a politikai elit által elhanyagolt embereket képviseli. A lap szerint azonban van egy figyelmeztető amerikai példa is. Donald Trump támogatottságát érezhetően gyengítette, amikor az iráni konfliktus nyomán ismét emelkedni kezdtek a megélhetési költségek. A Politico szerint Burnhamnek ezt a tanulságot különösen komolyan kell vennie.

A brit választók számára ugyanis továbbra is messze a legfontosabb kérdés a megélhetési válság.

Az elmúlt évek magas inflációja, a bérek lassabb növekedése, valamint a lakhatási és energiaárak emelkedése sok család költségvetését a tűréshatárig feszítette.

Közvélemény-kutatások szerint a választók elsősorban nem új politikai modelleket vagy egy második, északi hatalmi központot várnak az új miniszterelnöktől, hanem azt, hogy érzékelhetően csökkenjenek a mindennapi kiadásaik.

Elemzők szerint Burnham hosszabb távú politikai sikerét végső soron nem a hangzatos reformtervek, hanem az dönti majd el, képes-e valódi enyhülést hozni a brit háztartások megélhetési gondjaiban.