Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
314.99
bux:
150257.07
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Pexels.com

Nem kamerát, működő vasutat akarnak – megy a lázongás a terv ellen

Komoly feszültséget váltott ki Szlovákiában a közlekedési minisztérium legújabb terve, amely kötelezővé tenné a kamerás megfigyelést a vonatok vezetőfülkéiben. Miközben a minisztérium a biztonság fokozásával érvel, a mozdonyvezetők szerint a javaslat eltereli a figyelmet a szlovák vasút valódi, rendszerszintű problémáiról, és akár tömeges felmondásokhoz is vezethet.

A szlovák közlekedési minisztérium már készíti a vasúti törvény módosítását, amelyet még júliusban társadalmi egyeztetésre bocsátanak. A tervezet értelmében a vasúti fuvarozóknak kötelezően kamerákkal kellene rögzíteniük a mozdonyok vezetőállásában történteket, valamint szükség esetén a jármű előtti pályaszakasz képét is.

A tárca azzal indokolja a lépést, hogy a mozdonyvezetői fülke egy olyan speciális munkakörnyezet, ahol a dolgozók nagyfokú önállósággal tevékenykednek, és ahol egyetlen emberi hiba is beláthatatlan, súlyos következményekkel járhat. A minisztérium szerint a kamerarendszer elsősorban a megelőzést szolgálná, de elengedhetetlen lenne a vasúti balesetek és rendkívüli események okainak objektív kivizsgálásához is. Ígéretük szerint a törvény szigorúan szabályozná a személyes adatok védelmét, a felvételek tárolási idejét és azt is, hogy pontosan ki és hogyan férhet hozzá a videókhoz.

A munkavállalók képviselői azonban korántsem látják ilyen pozitívan a helyzetet. Matej Motyčka, a mozdonyvezetők petíciós bizottságának elnöke szerint a minisztérium egy olyan intézkedésre pazarolja az energiát, amely nem kezeli a vasút alapvető problémáit. Úgy véli, a folyamatos megfigyelés szükségességét semmi sem bizonyítja, ráadásul a cél kisebb beavatkozással is elérhető lenne.

Motyčka arra figyelmeztet, hogy

Szlovákia – és egész Európa – már most is kritikus mozdonyvezető-hiánnyal küzd, ami miatt már jelenleg is járatokat kell törölni. Ha a kötelező kamerák miatt további dolgozók távoznak, egyszerűen nem lesz, aki vezesse a vonatokat.

Ez pedig a megmaradó személyzet munkaterhelését növeli, ami pont a biztonság rovására megy – különösen azokon a vonalakon, ahol a mai napig hiányoznak a korszerű, automatizált biztosítóberendezések.

A szakszervezeti vezető szerint a szlovák vasút jelenleg olyan, mint egy motor, amely még működik, de már régóta esedékes lenne rajta egy nagyjavítás. A szakma azt is kifogásolja, hogy a minisztérium nem hozta nyilvánosságra, mennyibe kerülne a kamerarendszer kiépítése az állami vasúttársaságnak. A mozdonyvezetők szerint a vitát nem szabadna a kamerákra leszűkíteni, miközben a vasúti ágazat a katasztrofális infrastruktúrával, az állami Cargo pénzügyi válságával, a rossz munkakörülményekkel és a közúti fuvarozással szembeni versenyhátránnyal küzd. A mozdonyvezetők a jogi lépéseket sem zárják ki a tervezet ellen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Románia megkezdte az atomerőműve teljes leállítását

Megkezdődött a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának ellenőrzött leállítása csütörtökön a Duna vízszintjének folyamatos és jelentős csökkenése miatt - közölte az üzemeltető Nucleareletrica román állami vállalat.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
"A gazdagokat nem az zavarja, hogy be kell fizetniük évente 10-20 millió forint vagyonadót"

"A gazdagokat nem az zavarja, hogy be kell fizetniük évente 10-20 millió forint vagyonadót"

A választások után látványosan javult Magyarország külső megítélése: estek a kötvényhozamok, erősödött a befektetői érdeklődés, és több magyar részvénynél is gyors átárazódás indult. Varga-Szilágyi Péter, a WOOD & Co. magyar irodájának managing partnere szerint a politikai és intézményi fordulat indokolta a kockázati prémium csökkenését, de a piac sok bizalmat megelőlegezett a gazdaságpolitikának – most eljött a teljesítés ideje. A közép-európai piacokról, a vagyonos ügyfelek befektetési stratégiájáról és az AI hatásairól beszélgettünk, miközben arra is fény derült, mi zavarja igazán a vagyonadó kapcsán a dúsgazdag magyarokat. Ezeket a témákat alaposan kitárgyaljuk a WOOD & Co. és a Portfolio szeptemberi konferenciáján is – érdemes regisztrálni a szakmai rendezvényre!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×