A Kongói Demokratikus Köztársaságban az M23 nevű lázadó mozgalom kezében vannak a Rubaya térségében található koltanbányák. Ez a milícia ellenőrzi a kitermelést és a csempészútvonalakat, dollármilliókat keresve. A Reuters tudósítói a helyszínen jártak, és azt látták: a helyi bányászok alig kapnak valamit, miközben a világpiacon aranyárban mérik a fémet.

A fent nevezett mozgalom tíz évvel ezelőtt a kongói hadseregből dezertált tuszi tisztekből alakult, és a ruandai határ közelében évek óta fegyveres konfliktust folytat; kezdetben a ruandai tuszi kormányzat, a 1994-es népírtást elszenvedő csoport támogatásával.

Most a csoport kezén van a koltanbányák jelentős része, a konfliktus tétje pedig messze túlmutat a helyi ellentéteken. Rubaya a világ koltan-termelésének mintegy 15 százalékát adja. Ez a nyersanyag a tantál alapja, amely nélkül nincsenek okostelefonok, laptopok, repülőgépek vagy modern fegyverek. A lázadók különadót vetnek ki a bányászokra és a csempészekre – az ENSZ becslései szerint havonta 800 ezer dollárt szednek be.

A munka oroszlánrészét helyi férfiak és gyerekek végzik napi tizenkét órában, a sárban. Egy bányász körülbelül napi 5 dollárt keres, miközben a koltan zsákonként sokszoros áron kerül tovább a csempészekhez. A helyi motorosok ötven kilós zsákokat visznek át a hegyi utakon, egy-egy fuvarral harminc dollárt keresve. A szállítmány aztán teherautókon jut át a Ruandába, ahol összekeverik a helyi bányászatból származó anyaggal, hogy elfedjék a származását. Mire a tantál finomított formában a világpiacra kerül, az ára meghaladja a 300 dollárt kilogrammonként.

A konfliktus megoldásában az Egyesült Államok próbál közvetíteni: a kongói kormány – tehát nem a lázadók – és Ruanda dohai tárgyalásain kulcsszerepet vállalt Washington. A Trump-kormányzat milliárdos befektetéseket lebegtet, ha megszületik a béke.

Az amerikai elnök, aki szereti magát béketeremtőként feltüntetni, a következő hetekben várja Washingtonba a ruandai és kongói elnököt. Ugyanakkor az amerikai politika sem egységes. A kormányzathoz közel álló texasi befektetői körök érdeklődnek a rubayai koncessziók iránt, és ezt republikánus politikusok is szóvá tették: szerintük nehéz hiteles békeközvetítésről beszélni, ha közben üzleti „nyomulás” is zajlik.

A jövő bizonytalan. Amíg az M23 kezében van Rubaya, és amíg a világ technológiai ipara ilyen mértékben függ a tantáltól, nehéz elképzelni, hogy a fegyveresek „kiengednék a kezükből az aranytojást tojó tyúkot”. Amerika pedig azzal szembesül, hogy Kína már sok helyi lelőhelyet megkaparintott.

A helyi lakosság számára a mindennapokban ez továbbra is kiszolgáltatottságot jelent majd, miközben a nagyhatalmak és a multinacionális cégek versenyt futnak a ritka fémért.